A Jutasi úti épület az 1980-as években még honvédségi óvodaként működött, csak később, az ezredforduló idején költözött ide a MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 6. Hadkiegészítő és Toborzó Központja. Az itt dolgozók már akkor látták, hogy az épület idővel kicsi lesz ahhoz a munkához, ami itt zajlik, így már egy évtizeddel korábban elkezdtek gondolkodni a bővítésén.
Erre végül idén kerülhetett sor, köszönhetően a magyar kormány által meghirdetett Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programnak, amiből finanszírozni tudták az „L” alakú épület másik, eddig használaton kívüli szárnyának felújítását.
Itt különböző irodákat, raktárakat, valamint két előadótermet is kialakítottak, amelyek közül az egyik az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság egykori alezredesének, Vitár Zsoltnak a nevét őrzi, valamint egy emlékfal állít emléket neki, aki tavaly hunyt el tragikus hirtelenséggel.
Az ünnepélyes átadón Soós Gyula alezredes, a veszprémi toborzó központ parancsnoka úgy fogalmazott: bár látszólag nem tűnik nagy beruházásnak, amit végrehajtottak, valójában egy régi álmuk teljesült ezzel, ami nagymértékben megkönnyíti és hatékonyabbá fogja tenni a munkájukat.
Külön köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták az elképzelésüket, valamint azt, hogy az egyik termet egykori bajtársukról és jó barátjukról, Vitár Zsoltról nevezhessék el.
Vitár Zsolt, alezredes az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság parancsnokhelyettese volt. Nevéhez számos érdem fűződik, többek közt ő volt az, aki a koronavírus-járvány alatt kialakította azt az online toborzórendszert, ami később hatékonyan segítette a központ munkáját is. Kollégái, katonatársai mind becsületes, segítőkész embernek írták le, amit a mostani ünnepségen is többen kihangsúlyoztak. Sőt, Soós Gyula külön kiemelte, hogy függetlenül az alá- és fölérendeltségi viszonytól, jó barátja volt Vitár Zsolt, aki tavaly áprilisban, a koronavírus-fertőzés következtében hunyt el alig 52 évesen.
Az ünnepségen több katonai vezető mellett jelen volt Porga Gyula, Veszprém polgármestere és Ovádi Péter országgyűlési képviselő is.
Utóbbi beszédében kiemelte: Veszprém kultúrájának szerves részét képezik a katonák, hiszen a város megalapítása óta jelen vannak a közösség életében. „Viharos időket élünk manapság, olyan időket, ahol felértékelődött a mindennapi biztonságérzetünk. Ilyenkor pedig különösen fontos az, ha tisztában vagyunk vele, hogy katonáink ott állnak a biztonságunk védelmében, úgy, ahogy évszázadokon keresztül tették az országért” - mondta a képviselő.
Csinga Mihály ezredes, az MH Logisztikai Központ parancsnoka úgy fogalmazott: a toborzó központ „a hadsereg kapuja” éppen ezért nem mindegy, hogy milyen helyen és körülmények között találkoznak először a leendő honvédek a hadsereggel. Az ezredes méltatta Vitár Zsolt emlékét megőrző kezdeményezést is, ő maga úgy emlékezett róla, mint aki szakmai és emberi értékei is megkérdőjelezhetetlenek voltak.
Ezt erősítette meg Durgó Tamás alezredes, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság parancsnokhelyettese, aki a jelenlévőkkel megosztotta: amikor felsőbb vezetéshez beadták a kérelmüket a terem elnevezéséről, senki nem kérdezte meg azt, hogy ki az a Vitár Zsolt és milyen alapon legyen a névadója a teremnek. Ez azért történhetett így, mert egykori bajtársukat mindenki ismerte a köteléken belül és azzal is tisztában voltak, hogy milyen példamutató érdemei voltak, így nem volt kérdés, hogy az ő nevét viselheti a terem.