Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Két év kihagyás után idén megrendezik a múzeumok éjszakáját

2022. június 15. 19:00
Az elmúlt két évben a járvány miatt sajnos nem volt lehetőség az éjszakai múzeumlátogatásra, idén – június 25-én - színes programokkal várják az érdeklődőket.

A múzeumok éjszakája magyarországi története húsz évvel ezelőtt kezdődött. A kezdeményezés francia eredetű, amikor hazánkban is megjelent, Veszprém az elsők között vett részt a rendezvény megszervezésében.

A Művészetek Háza és a Laczkó Dezső Múzeum szervezésében megvalósuló veszprémi programsorozat június 25-én szombaton, tíz helyszínen várja a látogatókat. Az erről szóló sajtótájékoztatón Porga Gyula polgármester örömmel beszélt arról, hogy bár két éven át elmaradt a program, és idén is nehezített körülmények között, de megrendezik. A polgármester elmondta azt is, jövőre már nem csak kettő, hanem három intézmény rendezi, így az érsekség is csatlakozik.

Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója mesélt a rendezvény eredetéről, és a programokról is részletesen beszámolt.

Dohnál Szonja galériavezető is jelen volt, aki a Négy-szög című kiállításról beszélt, mely az optikai illúzióról, a ritmusról, a geometriáról, és a színekről fog szólni.

Kóródi Zsuzsanna üvegművész alkotásai az üveg optikai tulajdonságaiból fakadó illúzió kérdését járja körül. Gáspár György Ferenczy Noémi-díjas üvegművész alkotásaiban a színes rétegek által létrejövő perspektíva kapcsolódik az optikai művészethez. Halmi-Horváth István op-arthoz kapcsolódó munkáiban a tér illúziója hazdag színélmény kíséretében jelenik meg.

Herth Viktória igazgatóhelyettes a Fogpiszkálótól a komódig című kiállításról beszélt, mely a tervek szerint egész évben látható lesz.

Szabó Eszter
további cikkek
A shortlistre sem került fel a magyar jelölt az Oscar előszobájában kultúra A shortlistre sem került fel a magyar jelölt az Oscar előszobájában Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább. 2025. december 17. 15:25 Nem fosztogatnak, hanem osztogatnak: amikor több kép lóg a múzeumban, mint kellene kultúra Nem fosztogatnak, hanem osztogatnak: amikor több kép lóg a múzeumban, mint kellene Az elmúlt hetekben sokat olvashattunk arról, hogyan rabolták ki a Louvre-ot és kelt lába számos értékes 19. századi ékszernek – ezúttal azonban éppen az ellenkezőjéről szeretnék beszámolni: egyre gyakrabban fordul elő ugyanis, hogy a rendbontók nem visznek, hanem hoznak alkotásokat a múzeumokba. tegnap 19:09 "Minden mozdulatából sugárzott a belénk vetett hite" - így emlékeznek a Veszprémi Petőfi Színház művészei Balázs Péterre kultúra "Minden mozdulatából sugárzott a belénk vetett hite" - így emlékeznek a Veszprémi Petőfi Színház művészei Balázs Péterre Balázs Péter és a Veszprémi Petőfi Színház története számos ponton keresztezi egymást. A veszprémi teátrum társulatának tagjai portálunkon keresztül osztották meg legkedvesebb emlékeiket a pár napja elhunyt Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészről és rendezőről. 2025. december 16. 22:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.