2023. január 30.
//
Martina névnap

Újabb Tatai-gól, újabb magyar győzelem

2022. június 17. 12:00
MLSZ
A poreci nemzetközi torna második játéknapján az Eb-résztvevő lengyeleknek is öt gólt lőtt férfi futsalválogatottunk.

A magyar csapat kedden Montenegró ellen szép gólokat szerezve magabiztosan nyert 5-1-re, a második játéknapon pedig a jóval magasabban jegyzett lengyel együttes volt a mieink ellenfele.

Az mlsz.hu beszámolója szerint jól kezdtük a mérkőzést, és a félidő első felében sikerült elhúznunk ellenfelünktől: a 6. percben Dróth Zoltán büntetőből szerzett vezetést, a 7. percben Bíró Attila duplázta meg az előnyünket, majd néhány másodperccel később Sipos Gergő révén újabb gólt szereztünk. A 10. percben Dávid Richárd oldalszabadrúgásból lőtt a lengyel kapuba, ezzel már 4-0-ra vezettünk.

Fotó: MLSZFotó: MLSZ

A félidőből hátralévő időben a lengyelek büntetőből szépítettek ugyan, majd a fordulás után feljöttek két gólra, de igazán szorossá nem tudták tenni a meccset. A mérkőzés hajrájában Tatai József 5-2-re alakította az állást, a lengyeleket az sem vigasztalhatta, hogy ők szerezték a mérkőzés utolsó gólját, amivel kialakult az 5-3-as végeredmény.

Nagyon jól indult a mérkőzés, néhány perc alatt elhúztunk az ellenféltől. Utána egy kissé fáradtabban mozogtak a játékosok, közelebb tudott zárkózni az ellenfél, de végig jól küzdöttünk, a rutinos játékosok jó teljesítményének köszönhetően gyorsan átlendültünk a holtpontokon, és nem forgott veszélyben a vezetésünk. Örülök a győzelemnek, mert a lengyeleket nyolc éve nem győztük le az otthonunktól távol, ráadásul sorozatban a hetedik mérkőzésünkön maradtunk veretlenek. Szükségünk van az ilyen tempójú mérkőzésekre a vb-selejtezők előtt, a taktikai fejlődésben is sokat jelentenek, és a fiatalabb játékosok beépítése szempontjából is fontosak a csapatnak

 – mondta a mérkőzés után Turzó József szövetségi kapitány.

Férfi futsal felkészülési mérkőzés:

Magyarország–Lengyelország 5-3 (4-1)
Magyarország: Alasztics Marcell – Hajmási Milán, Dávid Richárd, Dróth Zoltán, Harnisch Ákos
Csere: Krajcsi Bence, Vas Ádám, Sipos Gergő, Rábl János, Pál Patrik, Tatai József, Bíró Attila, Suscsák Máté, Horváth Benedek, Szalmás Zoltán

vehir.hu

További cikkek

„Rongáláson” kapták a futsalcsapat játékosait
„Rongáláson” kapták a futsalcsapat játékosait
Az 1. Futsal Club Veszprém rendhagyó módon közölte szurkolóival, hogy mindkét külföldi játékosával hosszú távú szerződést kötött. A brazil bajnok Everton Felipe 2025-ig, míg a szerb válogatott Alekszandr Gavrilovics 2026-ig kék-fehérben szerepel.
Fordítás után fontos futsalsiker
Fordítás után fontos futsalsiker
A szünetben még hátrányban volt, a második felvonás elején aztán fordított és végül nyerni tudott az 1. Futsal Club Veszprém a vendég Aramis ellen az első osztályú bajnokság péntek esti találkozóján.
Közeleg a hajrá, tovább élesedik a küzdelem
Közeleg a hajrá, tovább élesedik a küzdelem
Pénteken (18.30) újabb hazai mérkőzést játszik az élvonalban a tabella második helyén álló veszprémi futsalcsapat, amely az ötödik, szintén a felsőházi rájátszásra készülő Aramist látja vendégül a Március 15. utcai sportcsarnokban.
Bizonyította, hogy nincs lehetetlen
Bizonyította, hogy nincs lehetetlen
Harmincéves kor felett egy súlyos sérülést szemlélve sokan könnyelműen rávágják, az elszenvedő sportolónak véget ért a karriere. A veszprémi futsalcsapat játékosa, Boromisza Dániel rácáfolt a negatív hangokra: egy év rehabilitáció után győzelmet érő találattal tért vissza.
Karnyújtásnyira volt a győzelemtől, de kikapott a Veszprém
Karnyújtásnyira volt a győzelemtől, de kikapott a Veszprém
A listavezető, ám továbbra is erősen foghíjas veszprémi futsalcsapat hatalmas csatában, fordulatos mérkőzésen maradt alul a bajnokesélyes Kecskemét vendégeként hétfő este az élvonalban.