Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Veszprém tovább szépül

2008. május 23. 9:33
Veszprém város közterületei tovább szépülnek. Molnár Ernő, a Lokálpatrióták elnöke, önkormányzati képviselő és tanácsnok, rendhagyó sajtótájékoztatóján elmondta, hogy 12 darab virágoszlop került kihelyezésre három helyszínen. Idén a városnak összesen 8 millió forint áll rendelkezésre a közterületek karbantartására, szépítésre.
A 12 darab virágállvány közül kettőt a várban, négyet az Óváros téren, nyolcat a sétálló utcában helyeztek ki. Az egynyári virágok gondozását a bolttulajdonosok, kereskedők vállalták, a vízigény napi kettő liter víz. Molnár Ernő elmondta még, hogy eddig 32 ezer tő egynyári növényt ültett ki a város az általa gondozott területekre, 10 ezer tő pedig a lakosság számára lett kiosztva. A "Virágos Veszprémért" értékelés júniusban kezdődik, hét civil szervezet járja a hét részre felosztott várost. Az eredmény július végén, augusztus elején várható.



A belvárosi rész virágágyásainak föld- és növénycseréje már megkezdődött. A padok felújítása, illetve cseréje is folyamatban van, "Vera" típusú, fém ülőalkalmatosságra cserélik ki a jelenlegi fa-szerkezetű padokat. Farkas József, a vállalkozók és kereskedők nevében elmondta, hogy a bolttulajdonosok, saját költségen vásárolnak padokat, ezzel is hozzájárulnak a város esztétikai képének javításához. A belváros teljes megújulása 2010-ben várható, az elnyert pályázatok mértékében.

Beke G. László
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. tegnap 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. tegnap 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. 2025. december 4. 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.