Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Szabadtéri jógapontot avattak a Barátság parkban

2022. június 20. 11:04
A jóga világnapjához kapcsolódva vasárnap avatták fel azt a közösségi jógapontot a Barátság parkban, amit uniós, kormányzati és önkormányzati támogatásokból alakítottak ki 12,5 millió forintos pályázati forrásból.

A jógapont avatásán Partha Satpathy indiai nagykövet is részt vett. A diplomata azt mondta: a jóga rendszerének, filozófiájának, mozgástanának elsajátítása élethosszig tartó tanulási folyamat. Azoknak, akik ezzel az úttal kacérkodnak, azt javasolta, látogassák meg Indiát, tapasztalják meg, milyen egy időre elvonulni és egy nagy tudású tanító felügyelete alatt fejlődni – állítja, egészen más szintet jelent ez, mint amit Európában elsajátíthatunk. A nagykövet örömét fejezte ki amiatt, hogy az indiai kultúra egy része ennyire népszerű Magyarországon is.

Brányi Mária és Partha SatpathyBrányi Mária és Partha Satpathy

A jógapontot az önkormányzat részéről Brányi Mária alpolgármester adta át, aki a test és szellem egyensúlyáról, a két aspektus egészségéről beszélt. Megjegyezte, hogy az egészség és fenntarthatóság – melyek a jóga útjának velejárói – nemcsak egyéni szinten fontosak, hanem a közösség számára is jelentőséggel bírnak, ezért támogatásuk fontos az önkormányzat számára is.

vehir.hu
Szalai Csaba
további cikkek
Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem közélet Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. ma 10:03 A magyarok maradtak az utolsó poroszok közélet A magyarok maradtak az utolsó poroszok Vajon tényleg a magyarok lennének az utolsó poroszok, akik még hisznek egy olyan dolgos és precíz Németországban, amely talán már a németek számára is csupán a múlt emléke? A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának legutóbbi előadásán Bauer Bence, a Magyar Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója rántotta le a leplet a Németországot feszítő mély társadalmi, politikai és gazdasági ellentmondásokról, megvilágítva azt a folyamatot is, amelynek során hazánk egyfajta nyugodt menedékké vált a hagyományos értékeket kereső nyugati állampolgárok számára. ma 13:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.