2022. augusztus 16.
//
Ábrahám névnap

Veszprém már elérte az unió 2030-as célkitűzését

Józsa Tamás, Veszprém polgármesteri hivatalának kabinetfőnöke azt közölte: a város már meghaladta a 2030-as uniós célkitűzést, a település lakosonként 27 négyzetméter zöldfelülettel rendelkezik.

Józsa Tamás kabinetfőnök, Veszprém polgármesteri hivatalának stratégiai irodavezetője az MTI-nek adott nyilatkozatában emlékeztetett: a megye jogú város 2023-ban Európa kulturális fővárosa lesz. Az egyéves programsorozat valamennyi eleme figyelmet fordít a körforgásos gazdaságra, ami egyebek mellett azt jelenti, hogy a rendezvények szem előtt tartják a környezet védelmét.

Elmondta: a város közös platformot hozott létre a Pannon Egyetemmel azzal a céllal, hogy a szemét, a víz, a fenntartható turizmus és a fenntartható gazdaság területén a körkörös gazdaságra történő átállásnak olyan üzleti modelljeit, olyan technológiáit dolgozzák ki, amelyeket aztán országosan is hasznosítani lehet. Célja emellett, hogy a hagyományos tájhasználatot népszerűsítse a veszprémi és a Balaton-felvidék föld-, és épülettulajdonosai körében is.

Veszprém az ország élvonalában a zöldfelületek terénVeszprém az ország élvonalában a zöldfelületek terén

Közölte továbbá, hogy Veszprém meghaladta azt az uniós célkitűzést, hogy egy település lakosonként 25 négyzetméter zöldfelülettel rendelkezzen. Jelenleg 27 négyzetméter városi park és rendezett zöldfelület jut minden egyes lakosra, e célokat tekintve ezzel az ország egyik legjobban teljesítő városa Veszprém.

A kabinetfőnök arról is tájékoztatott, hogy Veszprém a legalacsonyabb károsanyag-kibocsátású járművekre cserélte a közösségi közlekedésének gépkocsiállományát, valamint hamarosan öt elektromos busz egészíti ki a gépkocsiflottát. Ezzel a legfiatalabb tömegközlekedési gépjárműflottája Veszprémnek lesz egész Európában. A város még az idén elektromos közbicikli-rendszert hoz létre. 

Vadonatúj buszokra cserélték év elején a V-Busz járműparkjátVadonatúj buszokra cserélték év elején a V-Busz járműparkját

A stratégiai irodavezető arról is beszélt, hogy Veszprém az ENSZ és az Európai Unió globális környezetvédelmi célkitűzéseivel összehangban olyan helyi tervek megvalósításán dolgozik, amelyek jól illeszkednek a város egyedi adottságaihoz. A 2030-ig megvalósítani kívánt veszprémi célkitűzések között szerepel a hulladék-kibocsátás nélküli körkörös gazdaság megvalósítása, a város területére érkező vízkészletek 60 százalékának megtartása, a földterületek megőrzése a beépítés visszafogásával, valamint az egészség és a jólét növelése egyebek mellett a természetes zöldterületek megőrzése révén.

vehir.hu

További cikkek

Több kérdést is felvet egy külföldi autós veszprémi alakítása
Több kérdést is felvet egy külföldi autós veszprémi alakítása
Hogy került oda? Nem volt egyszerűbb megoldás? Hogy veszett el a realitásérzék? A belvárosi Gizella-udvarban extrém sportolókat megszégyenítő mutatványt próbált végrehajtani egy autós.
Kerülhessenek közelebb a fenntarthatósághoz a hátrányos helyzetű fiatalok is!
Kerülhessenek közelebb a fenntarthatósághoz a hátrányos helyzetű fiatalok is!
Ünnepélyes keretek között újította meg hétfőn a Pannon Egyetem és a Hallgatói Önkormányzat együttműködését a Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalok Egyesületével, valamint a Veszprémi Szakképzési Centrum Ipari Technikummal.
Önkormányzati támogatások az iskolakezdéshez és az albérletekhez
Önkormányzati támogatások az iskolakezdéshez és az albérletekhez
Az önkormányzat idén is segíti a rászoruló családokat beiskolázási támogatással, valamint továbbra is elérhető az albérlet-támogatás a veszprémi egyetemisták részére, akik más városban kezdték meg tanulmányaikat. Ezekről is beszélt Porga Gyula, polgármester a Veszprém TV aktuális műsorában.
Repülős és ejtőernyős megemlékezés az elhunyt bajtársakért
Repülős és ejtőernyős megemlékezés az elhunyt bajtársakért
Hétfő délelőtt a Táborállás parkban felállított katonai emlékműnél emlékeztek elhunyt bajtársaikra a helyi repülős és ejtőernyős katonák.
A közösségeket ünnepelték a hétvégén
A közösségeket ünnepelték a hétvégén
Több településen is tartottak falunapot szombaton a térségben, köztük Nemesvámoson és Bakonynánán.