Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tanévzáró és bizonyítványosztás volt a börtönben

2022. június 29. 10:17 // Forrás: VESZPRÉM MEGYEI BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI INTÉZET
Több mint ötven fogvatartott kapta kézhez bizonyítványát Veszprémben.

Négy képzésben vettek részt az elítéltek az elmúlt tanévben. Az általános iskolai tanulmányait fejezte be 16 fő, lehetőséget kapva ezáltal a továbbtanulásra, szakmaképzésre. Szobafestővé válás felénél tart 24 férfi, ők a két éves képzés első évét sikeres ágazati vizsgával zárták, és jövő nyárra azoknak a nyomdokaiba léphetnek, akik ma átvehették a festő szakmunkás bizonyítványukat. A női elítéltek közül heten szociális gondozó és ápoló szakmát szereztek két év tanulmányt követően.

(Fotó: VMBVI)(Fotó: VMBVI)

Az ünnepélyes átadón egy nő és egy férfi elítélt köszöntötte a jelenlévőket. A Pannon Oktatási Központ Gimnázium igazgatója, Borgulya Zoltán reflektált a köszöntőre. Beszédében elismeréssel szólt a fogvatartottak részvételéről. Gratulált a végzős diákoknak és biztató szavakat intézett azokhoz, akik a képzést szeptemberben folytatják. Kiemelte, hogy egy piacképes szakma megszerzésével minden lehetőségük adott már a tisztességes életre. Motiváló szavaival többször visszatért az önbecsülés jelentőségére, hiszen erre fókuszálva egyéni sorsukat egy jobb és szebb jövő felé terelhetik szabadulásuk után.  Szerinte mind a szobafestő, mind a szociális gondozó és ápoló végzettség keresett a munkaerő-piacon és jó megélhetést biztosít. Németh Éva intézetparancsnok megköszönte a képző cég és a lebonyolításért felelős reintegrációs szakterület képviselőinek áldozatos munkáját, valamint gratulált a diákok teljesítményéhez.  Elismerő hangon beszélt a fogvatartottak zárt körülmények között, munka mellett tett erőfeszítéseiről és kérte, legyenek büszkék önmagukra, mutassanak példát a gyermekeinek a tanulásban, fejlődésben.  A távolabbi szabadulók előtt a börtönéveik alatt is megnyílhat egyfajta perspektíva, mert a két szakma már holnaptól kamatoztatható a foglalkoztatás keretében. Ez a büntetés-végrehajtás során is felértékelődött munkavégzést szolgálja, bérükkel egyéni kiadásaikat fedezve nem terhelik családtagjaikat, valamint a frissen megszerzett tudásukat munkatapasztalattal mélyíthetik, rutint szerezhetnek, ami a szabadulásukat követően magabiztosságot nyújt.

Az általános iskolai felzárkóztatás, a szociális gondozó és ápoló, valamint a festő szakmaképzések szeptemberben folytatódnak, kiegészülve egy újabb hiányszakmával: a jövőben burkolókat is képeznek az intézetben.

vehir.hu
további cikkek
Kiválóan szerepeltek a Veszprém vármegyei fiatalok a szakmák versenyén közélet Kiválóan szerepeltek a Veszprém vármegyei fiatalok a szakmák versenyén Hét Veszprém vármegyei diák jutott be a Szakma Sztár Fesztivál országos verseny budapesti döntőjébe, ahol szép eredményeket értek el. tegnap 21:39 Befejeződött az RRF-2.2.2-23-2023-00009 azonosítószámú, „RRF-2.2.2-23 – 21. századi szakképző intézményfejlesztési program – Veszprémi Szakképzési Centrum” elnevezésű kiemelt projekt közélet Befejeződött az RRF-2.2.2-23-2023-00009 azonosítószámú, „RRF-2.2.2-23 – 21. századi szakképző intézményfejlesztési program – Veszprémi Szakképzési Centrum” elnevezésű kiemelt projekt Bruttó 3,101 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatási összeget nyert el a Veszprémi Szakképzési Centrum a „21. századi szakképző intézményfejlesztési program” keretében. Az RRF-2.2.2-23-2023-00009 azonosítószámú, „RRF-2.2.2-23–21. századi szakképző intézményfejlesztési program – Veszprémi Szakképzési Centrum” elnevezésű kiemelt projekt a Magyarországi Helyreállítási terv és Ellenállóképességi Eszköz finanszírozási alapból, valamint hazai forrásból valósult meg.   tegnap 15:26 Magyar Péter megnevezte kormánya hét miniszterét közélet Magyar Péter megnevezte kormánya hét miniszterét Megnevezte a leendő Tisza-kormány hét miniszterét Magyar Péter pártelnök, leendő miniszterelnök hétfőn, a Tisza Párt parlamenti frakciójának első ülése után tartott sajtótájékoztatóján. tegnap 15:20

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.