Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 3. Ferenc
Veszprém
-2°C
2023. december 3. Ferenc
Veszprém
-2°C

Az egyetemen keresi jövőbeli mérnökeit a Thyssenkrupp

2022. június 30. 4:00
Veszprémben, a Pannon Egyetemen nyitott fejlesztőirodát a cég.

A Thyssenkrupp egy német cég, amelynek fő profilját az iparban hasznosítható mérnöki megoldások fejlesztése és az acélgyártás alkotják. Magyarországon 1999 óta vannak jelen, ekkor Budapesten három mérnökkel indították el első fejlesztőirodájukat, ma pedig már több mint ezer mérnököt foglalkoztatnak – vázolta a cég magyarországi fejlődéstörténetét Marc De Bastos Eckstein ügyvezető szerdán, a veszprémi irodamegnyitó ünnepségen. 

Marc De Bastos EcksteinMarc De Bastos Eckstein

A céget tárt karokkal fogadta a város: Porga Gyula polgármester kifejtette, hogy az önkormányzatnak határozott elképzelései és stratégiai céljai vannak. Veszprém erőssége a tudásban van, számunkra az innováció, a kreatív ipar jelenti a kitörési lehetőséget, a városvezetés az egyetemmel és a gazdasági társaságokkal együttműködve kedvező ökoszisztémát igyekszik létrehozni, amire építkezve sikereket érhetnek el az itt működ cégek. Ez győzhette meg a Thyssenkrupp vezetőségét is, amikor két évvel ezelőtt helyszínt keresett az újabb magyarországi telephelyének. 

A cég kihasználta azt a lehetőséget is, amit a kormány teremtett. Mint arra Ovádi Péter parlamenti képviselő felhívta a figyelmet, a kormány a koronavírus járvány és a nyomában érkező gazdasági válság kezelése érdekében támogatási lehetőséget teremtett azoknak a társaságoknak, amelyeknek nemcsak megtartani akarják a munkaerejüket, hanem fejlődni is mernek ebben a nehéz időszakban. 

Gelencsér AndrásGelencsér András

A Thyssenkrupp pedig nagyon is komolyan gondolta ezt a fejlődést. Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora felelevenítette, hogy az első egyeztetések a járvány kellős közepén történtek, sokáig nem is találkoztak személyesen a cég képviselőivel, csak online tárgyaltak, és a rektor maga is pesszimista volt azzal kapcsolatban, hogy ebben a gazdasági környezetben tető alá lehet-e hozni egy ilyen együttműködést. Ehhez képest két évvel később megvalósult az álom, ami így már most az elején sikertörténetnek tekinthető. Ma már a fejlődésen gondolkoznak: felújítják azokat az épületeket, amiket a jövőben a cég használhat, az infrastruktúra mellett pedig a Pannon Egyetem a mérnökállományt is biztosítani tudja, így valóban nincsenek akadályai a vállalat veszprémi fejlődésének.

Navracsics Tibor, Ovádi Péter, Porga GyulaNavracsics Tibor, Ovádi Péter, Porga Gyula

Navracsics Tibor, a Pannon Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke ezt a hozzáállást méltatva kijelentette: nemcsak Veszprém, hanem Magyarország is gazdagodik azzal, hogy egy minőségére igényes fejlesztési központ jön létre, és ez egyben a Pannon Egyetem számára is nagyszerű lehetőség arra, hogy a hallgatók megtapasztalhassák a jövőt meghatározó trendeket. 

A szerdai irodamegnyitó vendégei megtekinthették az egyetem felső kampuszán kiállított autókat is, melyek kormányrúd nélküli, elektromos steer-by-wire rendszerrel irányított kormányműve magyar mérnökök fejlesztése, amelyre szinte a világ valamennyi nagy autógyára vevő.
 

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Átadták a Litéri Református Általános Iskola új épületét Átadták a Litéri Református Általános Iskola új épületét Aki iskolát alapít és újít fel, az bízik a jövőben - mondta a Litéri Református Általános Iskola új épületének átadóünnepségén a Miniszterelnökséget vezető miniszter. 2023. december 1. 16:16 A menhelyi állatok is örülnek a karácsonyi ajándéknak A menhelyi állatok is örülnek a karácsonyi ajándéknak A Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztálya a Civil Közösségi Szolgáltató Központokkal együttműködve idén is megszervezi az Adventi Civil Börzét, idén ráadásul nemcsak a rászorulók karácsonyát tehetjük szebbé, de a gazdátlan állatokét is. 2023. december 1. 14:53 Pedagógusnak lenni egy életen át közélet Pedagógusnak lenni egy életen át Csütörtökön tartotta az önkormányzat az éves emlékdiploma ünnepséget, melyet azoknak a tiszteletreméltó pedagógusoknak rendeztek, akik oklevelüket ötven, hatvan, sőt hetven éve szerezték meg és harminc éven át pedagógusként dolgoztak.   2023. december 1. 12:08 Gulyás Gergely: a kormány meghosszabbítja a kamatstopokat Gulyás Gergely: a kormány meghosszabbítja a kamatstopokat A kormány meghosszabbítja a kamatstopot mind a kis- és középvállalkozások, mind a családok számára és a diákhitel esetében - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón csütörtökön Budapesten. 2023. november 30. 14:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.