Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Átvehették diplomájukat az Érseki Főiskola végzősei

2022. július 2. 16:25
Ünnepélyes keretek között vehették át oklevelüket szombat délelőtt a Veszprémi Érseki Főiskola frissen diplomázott hallgatói.

Új szakemberekkel bővül a szociális, valamint az oktatás világa, hiszen sikeresen tettek záróvizsgát szociális munka szakon, alkalmazott szociális gerontológiai szakirányú továbbképzési szakon, iskolai szociális munka szakirányú továbbképzési szakon, emellett közoktatási vezető és pedagógus végzettségű fiatalokkal bővül a szakma.

A végzős hallgatókat és a résztvevőket Sebestyén József rektor köszöntötte. A gratuláción túl beszámolt a Főiskola elmúlt évéről, valamint a jövőre tekintve céljait is megfogalmazta. Kiemelte, az intézménnyel szerepet kíván vállalni a térség esélyegyenlőségi folyamatainak, valamint a régió missziós-karitatív, civil és önkéntes szervezetinek hálózatosodásának kezdeményezésében, előmozdításában.

Kiemelte, a célok megfogalmazásánál figyelembe vették a járványt, valamint az egyre fokozódó humanitárius válságot, melyek újratervezésre késztetik a felsőoktatást is.

Udvardy György, veszprémi érsek is beszédet mondott, akárcsak Polgárdy Imre, a megyei közgyűlés elnöke. Utóbbi Böjte Csaba gondolatával bíztatta a végzős hallgatókat: életünk olyan, mint egy marék aranypor, rendkívüli érték, de rajtunk múlik, mit kezdünk vele. A felnőtt élet szabadságot ad, de nagy felelősséget is. Ha bátran használják mindennek ellenére azt a bizonyos aranyport, akkor sosem fogy el.

Halmay Gábor, önkormányzati képviselő örömét és háláját fejezte ki, elsőként az oktatóknak, akik felkészítették a jövő szociális szféra dolgozóit azzal, hogy minőségi képzésben részesítették a hallgatókat. A képviselő kiemelte Veszprém város önkormányzata és a Veszprémi Érseki Főiskola közötti együttműködését.

Összesen harminckilencen vehették át diplomájukat, a friss végzősöknek Sebestyén József adta át az okleveleket. 

Szabó Eszter
további cikkek
Megújul és bővül a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola oktatás Megújul és bővül a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola A Veszprémi Tankerületi Központ Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola infrastrukturális fejlesztése című projekt nyitórendezvényét március 13-án tartották a szóban forgó intézményben. tegnap 12:13 Nádasdy Ádám: A tudomány az tudomány, nem fér bele a szenvedély tudomány Nádasdy Ádám: A tudomány az tudomány, nem fér bele a szenvedély Március 19-én a Pannon Egyetem Humántudományi Kar Germanisztikai és Fordítástudományi Intézet konferenciájának plenáris előadója Nádasdy Ádám volt. A nyelvész, költő, műfordító „Nyers vagy modern, formális vagy dinamikus?” című előadására igen sokan voltak kíváncsiak, utána pedig mi is feltehettük kérdéseinket. Beszélgettünk vele fordításról, arról, lehet-e egy nyelvi változás jó vagy rossz, de szóba került például a mesterséges intelligencia is. Villáminterjú. 2025. március 24. 21:41 Rekordszámú jelentkező a Pannon Egyetem szakjaira oktatás Rekordszámú jelentkező a Pannon Egyetem szakjaira Szerda délelőtt több témában is sajtótájékoztatót tartott a Pannon Egyetem, a ForrásTÉR közösségi helyiségben. Az intézmény többek között együttműködési megállapodást írt alá a Veszprémi Érseki Főiskolával, valamint a Magyar Könyvvizsgálói Kamarával. 2025. március 13. 11:59 Tisztújítást tartott a Veszprémi Diák- és Ifjúsági Önkormányzat közélet Tisztújítást tartott a Veszprémi Diák- és Ifjúsági Önkormányzat Kedd délelőtt tartotta tisztújítását a VEDIÖK a Városháza Kossuth-termében, ahol a tagok megszavazták a két új társelnököt, Hertling Petrát és Horváth Esztert. 2025. március 11. 21:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.