Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Hová tűnt Vass Szilárd?

2022. július 5. 7:46
Pető Tamás, a Practical VLS vezetőedzője csalódását fejezte ki, miután az együttes alapembere, Vass Szilárd váratlanul bejelentette, felhagy a labdarúgással.

Sorozatban második bronzérmét zsebelte be a labdarúgó NB III-ban a Practical VLS, amelynek játékosai az elmúlt héten már neki is láttak a nyári felkészülésnek. Pető Tamás vezetőedző lapunk megkeresésére úgy fogalmazott, egyelőre csak bemelegítettek focistái, az igazi „kiképzőtábor” a napokban fogja kezdetét venni.

Négy hét alapozás vár még a gárdára. Eleinte az erőnlétre, később a taktikára fogunk nagyobb hangsúlyt fektetni. Büszke vagyok a srácokra, hiszen egyikük sincs rossz állapotban; erről tanúskodott, hogy a fülledt meleg ellenére is mindannyian jól bírták a futást a Gulya-dombon.

A vezetőedző elmondta, a Városi Stadion atlétikapályájának felújítása miatt az edzéseiket Öskün kényszerülnek megtartani, míg „hazai” mérkőzéseiket a 2022/2023-as idényben az Ajkai Sportcentrumban játsszák majd. Megtudhattuk továbbá, hogy a keret gerince együtt marad, ugyanakkor váratlan távozók is akadnak.

Vass Szilárd (BALRA), mellette Gunther Zsolt, aki immár másodedzőként segíti a gárdát (archív fénykép)Vass Szilárd (BALRA), mellette Gunther Zsolt, aki immár másodedzőként segíti a gárdát (archív fénykép)

Babos Barnabás több játéklehetőség reményében távozott az alakulatunktól, míg Gulyás Gergő magánéleti okok következtében jelezte, hogy „teljes munkaidőben” nem számíthatunk rá a jövőben. Korrekt magyarázatot kaptam mindkettőjüktől, amelyet természetesen megértettem, elfogadtam.

Pető ugyanakkor arról is beszélt, komoly csalódás is érte az elmúlt időszakban, hiszen a fiatal tehetség, Vass Szilárd váratlanul jelezte a vezetőség felé, hogy felhagy a labdarúgással.

Úgy bántunk Szilárddal, akár a saját gyermekünkkel. Ehhez képest egyik pillanatról a másikra felhívta az ügyvezetőnket, hogy nem kívánja folytatni a labdarúgást. Megkerestem, hebegett habogott, a részemre már semmilyen konkrétummal nem tudott szolgálni. Annyit mondott, lehet, hogy folytatja Veszprémben, lehet, hogy nem. Azt gondoltam, ennél többet várhatok tőle. 

Portálunk is kereste Vass Szilárdot, ám cikkünk megjelenéséig a játékos nem reagált.

Frissités:

Vass Szilárd a cikk megjelenését követően nyilatkozott lapunknak:


"Jogi tanulmányaim miatt távoztam. Eddig is rendkívül sok nehézséget okozott összeegyeztetni a tanulást a focival, de ezt a jövőben csak úgy tudom megtenni, ha nappali tagozaton folytatom a tanulmányaimat. A Veszprémből való távozásom oka tehát elsősorban nem az volt, hogy új csapatot találjak, hanem az, hogy továbbra is magas szinten tudjam a sportom és a tanulmányaimat kölcsönösen folytatni."

A veszprémiek helyzetét a következő idényben tovább nehezíti, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség szabályozása miatt egy 2004-es születésű labdarúgónak a mérkőzés alatt folyamatosan a pályán kell lennie. Pető Tamás zárásként megjegyezte, egyrészt örömteli, hogy az elmúlt években a környező akadémiák az összes ilyen korosztályú játékosukat leigazolták, másrészt így jelenleg az elsődleges feladatuk az, hogy megtalálják azokat a fiatalokat, akik köré formálhatják majd a jövő évi csapatot.

Simon Dániel
Szalai Csaba
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Gyirmót FC Győr
Időpont
2025. szeptember 21. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Opus Tigáz Tatabánya
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 28. 16:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Balatonfüredi FC
Időpont
2025. október 5. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Komárom VSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 12. 13:00
Helyszín
Komárom Molaji Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
FC Sopron
Időpont
2025. október 19. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Puskás Akadémia FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 26. 11:00
Helyszín
Puskás Akadémia Pancho Aréna
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Budaörs
Időpont
2025. november 2. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Újpest FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 9. 11:00
Helyszín
Újpest Labdarúgó Sportcentruma
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Szombathelyi Haladás
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 15. 16:00
Helyszín
Szombathelyi Haladás Sportkomplexum
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Ikoba Beton Zsámbék
Időpont
2025. november 23. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Frutti Drink-Perutz FC Pápa
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 1. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Credobus Mosonmagyaróvár
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 8. 11:00
Helyszín
Mosonmagyaróvár, MTE 1904 Sporttelep
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2026. március 14. 14:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Dorogi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 22. 17:00
Helyszín
Dorog, Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2026. március 29. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Gyirmót FC Győr
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 5. 18:00
Helyszín
Győr, Alcufer Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2026. április 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Balatonfüredi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 19. 17:00
Helyszín
Balatonfüred, Balatonfüredi FC Sporttelep
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2026. április 26. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
FC Sopron
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
Sopron, Soproni Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Puskás Akadémia FC II
Időpont
2026. május 10. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Budaörs
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 17. 17:00
Helyszín
Budaörs, Budaörsi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Újpest FC II
Időpont
2026. május 24. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.