Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
14°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
14°C

A kész ételek rendszeres megsózása évekkel kurtíthatja meg az ember életét

2022. július 13. 17:00 // Forrás: MTI
Évekkel rövidítheti le az ember életét, ha rendszeresen megsózza az étkezésnél az elkészült ételt - ezt állapította meg egy félmillió középkorú brit részvételével készült tanulmány.

 Az asztalra került ételek rendszeres sózása a férfiak esetében több mint két évvel, a nőknél másfél évvel rövidítette le a várható élettartamot. A tanulmányban csak a kész étel sózását vizsgálták, azt nem, hogy a főzés közben mennyi fűszer került az ételbe - írta a The Guardian.

A tanulmány nem zárta ki véglegesen az egyéb tényezőket, köztük azt, hogy a sófogyasztás általában a kevésbé egészséges életmódra jellemző, de a szerzők szerint eredményeik igazolják, hogy érdemes elgondolkodni a sózás visszafogásán.

A kutatást vezető Lu Qi, a New Orleans-i Tulane Egyetem Közegészségügyi és Trópusi Orvostudományi Karának professzora kiemelte, hogy kutatásuk az első, amely az ételek sózása és a korai halálozás közötti kapcsolatot vizsgálta. Hangsúlyozta: véleményük szerint már az is jelentős egészségügyi előnyökkel járhat, különösen társadalmi méretekben, ha az emberek legalább csekély mértékben csökkentik a nátriumbevitelt, például azzal, hogy az asztalra került ételt már nem vagy csak nagyon kicsit sózzák meg.

Illusztráció: Emmy Smith on UnsplashIllusztráció: Emmy Smith on Unsplash

A kutatáshoz több mint 500 ezer brit résztvevő egészségi állapotát követték átlagosan kilenc éven át. A 2006 és 2010 között a UK Biobank vizsgálathoz csatlakozott résztvevőktől a kutatás kezdetén azt kérdezték, hogy sózzák-e az ételeiket, és ha igen, azt milyen gyakran teszik.

A világ nyugati részén élő népesség nátriumbevitele körülbelül 70 százalékban a feldolgozott és elkészített élelmiszerekből származik, 8-20 százaléka pedig az étkezéskor hozzáadott sóból. A plusz sózás jól jelzi, hogy mennyire kedveli valaki a sós ételeket, ezért a kutatócsoport ezt állította az elemzése középpontjába. Azokhoz képest, akik soha sem vagy csak ritkán sózták meg az ételüket, 28 százalékkal nagyobb volt az idő előtti halálozás kockázata azoknál, akik mindig megsózták az ételt. Az 50 évesen az ételüket étkezéskor mindig megsózó férfiak és nők várható élettartama 2,3 évvel, illetve 1,5 évvel volt rövidebb. 

Annika Rosengren professzor, a Göteborgi Egyetem vezető kutatója - aki nem vett részt a kutatásban - azonban hangsúlyozta, hogy a sót nem lehet teljesen elhagyni az étrendből.  A normál sómennyiséget fogyasztó egészséges embereknek nem kell túlságosan aggódniuk a sóbevitelük miatt. A szívbetegeknek azonban valószínűleg csökkenteniük kell a sófogyasztásukat, például azzal, hogy a kész ételt már ne sózzák meg.

vehir.hu
további cikkek
Idén a szokásosnál is korábban jelenhetnek meg a kullancsok Magyarországon Idén a szokásosnál is korábban jelenhetnek meg a kullancsok Magyarországon A korábban beköszöntött tavasz miatt idén a szokásosnál is hamarabb lehet számítani az őshonos, valamint az újonnan megjelent Hyalomma kullancsok felbukkanására Magyarországon - közölte a HUN-REN Ökológiai Központ. 2024. március 26. 11:54 Utánajártunk, mennyire segítik a veszprémi éttermek a húsvéti böjt betartását Utánajártunk, mennyire segítik a veszprémi éttermek a húsvéti böjt betartását Húsvét előtt negyven napig a hithű keresztény ember böjtöl. Vagy legalábbis a legújabb vallási trendek szerint lemond valamiről, ami számára fontos az életben. Mi most a klasszikus pénteki húsmentes étkezés irányából közelítettük meg ezt az időszakot és megnéztük, a Veszprém belvárosi éttermek mennyire figyelnek arra, hogy a napi menükben legyen húsmentes alternatíva is. 2024. március 21. 20:28 A képernyőfüggőség csak az egyik oka, hogy rohamosan romlik a fiatalok látása egészség A képernyőfüggőség csak az egyik oka, hogy rohamosan romlik a fiatalok látása Nem csak a fejlett országok problémája, hogy a fiatalok körében egyre gyakoribb a rövidlátás. A szemészek világszinten kongatják a vészharangot, hiszen a folyamat egyáltalán nem biztos, hogy visszafordítható. 2024. március 17. 12:27 Van élet az Országos Kéken túl is Van élet az Országos Kéken túl is Itt a tavasz, csalogat a természet, kezdődik az igazi túraszezon. Az Országos Kéktúráról mindenki hallott már, most viszont néhány kevésbé ismert útvonalat ajánlunk a környékről.  2024. március 5. 17:14

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.