Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Mesterházy megyénként értékelné az MSZP hibáit

2010. április 29. 2:52 // Forrás: MTI
Mesterházy Attila azt javasolja, hogy az MSZP szervezzen megyénként, vagy ha igény van rá, ennél is több helyszínen.

 A szocialista listavezető szerdán a Magyar Televízió Az Este című műsorában azt mondta: ezeken a rendezvényeken részt vehetne akár egy politológus vagy más szakember is, a párttagoknak pedig lehetőségük lenne egy "jóízű politikai vitára". Mint közölte, annak a híve, hogy minél több értékelés és vélemény hangozzon el.

Gyurcsány Ferenc saját értékelésével kapcsolatban Mesterházy Attila azt mondta: helyes, hogy a volt kormányfő is készít értékelést, hiszen az elmúlt nyolc évből öt és fél évig ő volt a miniszterelnök. Az lenne a baj, ha ő nem értékelne vagy nem beszélne ezekről a kérdésekről - vélekedett.

Hozzátette: az MSZP-ben továbbá jó néhány meghatározó politikus és több csoport elvégzi a saját szempontrendszere alapján az értékelést. A végén ezeket mind össze kell gyúrni ahhoz, hogy minél több olyan múltbéli hibára, problémára rá lehessen irányítani a figyelmet, amelyet nem szabad újra elkövetni - hangsúlyozta.


vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.