Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. november 29. Taksony
Veszprém
-1°C
2023. november 29. Taksony
Veszprém
-1°C

Újra engedélyezné a szélerőművek építését az LMP

2022. július 18. 11:25
Több pontból álló javaslatcsomagot nyújtott be a parlamentnek az LMP, mellyel az energiaválság hatásait szeretnék mérsékelni.

A javaslatcsomagról hétfő reggel Gerstmár Ferenc, a párt önkormányzati képviselője beszélt sajtótájékoztatóján. A csomagban többek között épületszigetelési program is szerepel, de a képviselő leginkább azt hangsúlyozta: az energia előállításában úgy kell csökkentenünk az orosz függőségünket, hogy közben ne váljunk hasonlóan függővé más külső forrásoktól.

Ennek érdekében újra meg kellene nyitni a szélművek telepítésének lehetőségét – ezt 2016 óta tiltja a szabályozás. Akkor úgy döntött a kormány, hogy lakott területtől 12 kilométeres körön belül nem lehet turbinákat telepíteni – a sűrű településhálózat miatt lényegében az egész országra érvényes tiltás lépett életbe. Az LMP azt javasolja, hogy osztrák mintára 1200 méterre, vagy német és lengyel mintára a tornyok magasságának tízszeresére (kb. 1600 méterre) csökkentsék ezt a tilalmi zónát. 

Gerstmár rámutatott: Veszprém több mint tíz évvel ezelőtt elfogadott energiastratégiájában is szerepel egy a Bakony és a város közötti sík területen, befektetők bevonásával építendő szélerőműpark, amit azonban az azóta elfogadott kormányzati döntés ellehetetlenített. A képviselő hozzátette: az ELTE energiaföldrajzi kutatócsoportja szerint a szél a legzöldebb energiaforrás, kedvezőtlen környezeti hatásai lényegesen kisebbek, mint a szén, a földgáz és a kőolaj felhasználása.

Címlapfotó: Thomas Reaubourg on Unsplash

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Egy közösség, amely tényleg érti, mit jelent jóban-rosszban együtt lenni Egy közösség, amely tényleg érti, mit jelent jóban-rosszban együtt lenni Alakulásuk után rögvest egy mindenkit bezáró világjárvánnyal kellett szembenézniük, ez mégsem rengette meg az elképzeléseiket: a Cholnoky Kerekasztal várt, kitartott, újra aktivizálódott és ma már negyedik születésnapját ünnepelhette. tegnap 15:43 Párszázas ajánlat a V-Busztól: jönnek a 350 forintos diákbérletek V-Busz Párszázas ajánlat a V-Busztól: jönnek a 350 forintos diákbérletek 2024. február 1-től egy vonaljegy áráért utazhatnak a veszprémi helyi járatokon a diákok, jelentette be Porga Gyula polgármester. A V-Busz életében azonban nem ez lesz az egyetlen újítás a jövő évben, hamarosan új elektromos járművekkel is bővülhet a buszflotta. tegnap 11:49 Karikó Katalin diákévei a Lovassyban Karikó Katalin diákévei a Lovassyban A Nobel-díjas magyar biokémikus diákéveinek dokumentumai mellett a legérdekesebb, tudományhoz kötődő kitüntetéseit, elismeréseit is megmutatja a Szegedi Tudományegyetem által gondozott kiállítás a Lovassy László Gimnáziumban. tegnap 15:35 Az agrárminiszter segítségét kérik balatoni önkormányzatok a nagyvadak és a varjak miatt Az agrárminiszter segítségét kérik balatoni önkormányzatok a nagyvadak és a varjak miatt Az agrárminiszter segítségét kéri az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) a nagyvadállomány bel- és külterületi elszaporodása, valamint a varjak túlszaporodása miatt - közölte a szövetség társelnöke hétfőn. 2023. november 27. 13:55

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.