2023. május 30.
//
Zsanett, Janka névnap

A legkevésbé múzeumi gyűjtemény kurátori szemmel

A diszeli Látványtár gyűjteményéből állított össze kiállítást Hegyeshalmi László és Áfrány Gábor a Csikász Galériában.

Az Első Magyar Látványtár gyűjteményét Vörösváry Ákos műgyűjtő hozta létre 1990-ben. Hatodmagával megvásároltak egy romos állapotban lévő, államosított malmot Diszelen, ahol azóta is tematikus kiállításokat rendeznek.

Kapcsolódó cikk
Műalkotások és lomok közös kontextusban
Andrási Gábor művészettörténész beszélgetett Vörösváry Ákos műgyűjtővel, az Első Magyar Látványtár megalapítójával csütörtök délután a Kunsztban.

Vörösváry gyűjtőszenvedélye nem a klasszikus műgyűjtői attitűdhöz igazodik: elsősorban olyan tárgyakat vásárol, amelyekhez ő maga kapcsolódni tud, s így bekerülnek gyűjteményébe mások által kevésbé értékelt darabok, és fordítva: ha nem talál kötődési pontot egy tárggyal, mindenféle győzködés hiábavaló – erre Andrási Gábor művészettörténész, Vörösváry Ákos barátja mutatott rá. 

Az elmúlt harminckét évben most először fordult elő, hogy a Látványtár gyűjteményéből nem maga Vörösváry rendezett kiállítást, nem ő válogatta a tárgyakat, és így – mint az a szombati megnyitón elhangzott – a Látványtártól szokatlan összeállítás jött létre, melyben a múzeumi szemlélet érvényesül Hegyeshalmi László és Áfrány Gábor értő válogatása révén. 

Andrási Gábor, a háttérben Hegyeshalmi LászlóAndrási Gábor, a háttérben Hegyeshalmi László

Hegyeshalmi rámutatott: a Művészetek Háza megalapítása óta missziójának érzi, hogy kapcsolatot ápoljon magán- és alapítványi gyűjteményekkel, teret adjon és bemutassa azokat: így látogatható az intézmény gondozásában Vass László gyűjteménye is, ahogy az évtizedek során hosszabb-rövidebb ideig több más gyűjtemény is a állomásozott már a veszprémi várban. 

A Csikász Galériában most negyven alkotó nyolcvan művét tekinthetjük meg – ceruzarajztól a plasztikáig mindenféle technikával készült darabokat. Az alkotók névsora Altorjai Sándortól ef Zámbó Istvánig terjed, történetük száz évet ölel fel: a legidősebb, Gulácsy Lajos 1882-ben, a legifjabb, Pátyerkó László 1980-ban született. A kiállítás október 23-ig tart nyitva, a vár felújítása miatt rendkívüli nyitvatartási időben: szombaton 13-21, vasárnap 10-20 óra között.  

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila

További cikkek

Láthatóvá vált az idő a kiállításon
Láthatóvá vált az idő a kiállításon
A két művész sokáig nem is tudott egymásról, és arról sem, hogy pont ugyanazt a dolgot csinálják egymással szemben. Csupán a Balaton választotta el őket. Az Európa Kulturális Főváros programnak köszönhetően viszont most összekapcsolódott Szalontai Ábel és Szabó Dezső fotóművészek munkássága. A Művészetek Házában péntek este két különböző, mégis egy kiállítás nyílt meg.
Terápiás képekből nyílt kiállítás
Terápiás képekből nyílt kiállítás
Tizenöt alkalmas művészetterápiát szervezett a Befogadás Házában élő hajléktalanoknak a Finart Design Kft. a VEB 2023 Zrt. támogatásával. A Quirin Ágnes grafikus vezette foglalkozásokon készült képekből szombaton nyílt kiállítás a Dubniczay-palota magtárában.
Kipróbáltuk, milyen egyszerre kiállításra és építőterületre menni
Kipróbáltuk, milyen egyszerre kiállításra és építőterületre menni
Tegyük a szívünkre a kezünket és valljuk be őszintén: eddig, ha távolról jött ismerősöknek szerettük volna megmutatni a veszprémi Várat, mint történelmi büszkeségünket, akkor a legtöbb esetben csak az északi oromról, a királyi házaspár szobra melletti panorámára tudtuk alapozni a katartikus élményt. Persze a falak mögött eddig is megszámlálhatatlan kulturális érték rejtőzött és a Művészetek Háza, vagy kisebb-nagyobb érsekségi kiállítások korábban is igyekeztek ezeket bemutatni, de 2023-ban a Work in Progress kiállítással most új szintre emelkedett mindez. Vasárnap részt vettünk az egyedülálló bejáráson, a katartikus élményt pedig a szakadó eső sem tudta befolyásolni és még a panoráma sem kellett hozzá.
A művészet és a tudomány találkozása
A művészet és a tudomány találkozása
Csütörtök délután Startvonal címmel nyílt tárlat a Csikász Galériában. A Veszprémből indult fiatal és középgenerációs művészek friss munkáit mutatták be a helyen, ahol a legtöbbjük pályája elkezdődött. A kiállítás kurátora: Áfrány Gábor.
Pedagógusok alkotásaiból nyílt kiállítás a Deák iskolában
Pedagógusok alkotásaiból nyílt kiállítás a Deák iskolában
Szerda délelőtt nyolc pedagógus és egy pedagógiai asszisztens alkotásait állították ki, már-már hagyományosan. Horgolt díszek, vertcsipkék, hímzések, makettek, akrilképek is szerepelnek az intézmény bejárata melletti tárlaton.