Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
7°C
2026. március 19. József
Veszprém
7°C

Három hétre lezárják a Horgos utcát felújítás miatt

2022. augusztus 5. 10:41
A munkálatok jelentősen befolyásolják a Ranolder tér és a Szabadság tér közötti területen lévő utcák forgalmát.

Augusztus 10-én, szerdán megkezdődik a Horgos utca felújítása, s ezért a Ranolder tértől (Jókai utcától) a Szabadság téri csomópontig teljes útzár lesz érvényben.
A felújítás az út teljes keresztmetszetét érinti, azaz magát az útburkolatot, a kétoldali járdát, és a Francsics lépcső mellett a támfal alatti parkolót. A teljes útlezárásra azért van szükség, mert nagyon keskeny az út, ráadásul több akna is nehezíti a munkálatokat. A kivitelező két ütemben valósítja meg a rekonstrukciót.

I. ütem:

A Ranoldter tér és a Virág Benedek utcai kereszteződés közötti munkavégzés ideje alatt a Szeglethy utca felől a Virág Benedek utcán a forgalom megengedett, a Szabadság téri csomóponton keresztül a járművek közlekedhetnek. 

Az erre közlekedő buszok – a Jókai utcán a Szabadság tér irányába tartó járatok - azonban ideiglenes útvonalon járnak majd a Dózsa György út felé. A másik irányt viszont a lezárás nem érinti: a Toborzó utcán lefelé haladva, majd a Ranolder térnél balra fordulva a Jókai utca járható marad. Mindez azt is jelenti, hogy a Jókai utca az Eszterházy utca felől zsákutca lesz. 

A lezárt útszakaszra csakis az építést végzők és a lakók hajthatnak be, így a lakossági forgalomban előfordulhat kisebb-nagyobb fennakadás (pl. marás vagy aszfaltozás ideje alatt).

II. ütem:

A II. ütemben a kivitelezés már a Virág Benedek utca és a Szabadság téri csomópont közötti területet is érinti, ekkor a Szeglethy utca a Virág Benedek utcával együtt zsákutca lesz. Felhívjuk az autósok figyelmét, hogy a lezárás ideje alatt a Virág Benedek utcában megfordulni sem lesz mód, csakis tolatva lehet majd kihajtani.

A felújítás várhatóan három hetet vesz majd igénybe!

vehir.hu
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. tegnap 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. tegnap 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. tegnap 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.