Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egy élő csillag a VEN-en

2010. május 2. 0:01
A Kiscsillag együttes frontemberét, Lovasi Andrást a VEN-en adott koncert után kaptuk el néhány gyors kérdésre.

- Milyen Veszprémben, mit gondol a városról?

- Veszprémet nagyon szeretem, mindig szívesen jövök. Az Utcazene Fesztivál az egyik kedvencem, hiszen a különleges kulisszák között még jobb zenélni. Nem tucatfesztivál és ez jó. A zenészek általában azzal törődnek leginkább, hogy milyen a technika, ettől függ, hogy jó volt-e a koncert. Itt a VEN-en nekem kicsit torzított az erősítő, erre koncentráltam és emiatt hibáztam is többször. De a hangosítónk megnyugtatott, hogy kifelé jól szólt, így remélem a közönség nem vette észre.

- Nemrég állami kitüntetést kapott, mit érzett?

- Az állami kitüntetések terén a könnyűzene még mindig másodosztályú műfaj, hiszen Kossuth-díjat korábban, csak az Illés kapott 2000-ben. Azt nagyon nagy dolognak tartom, hogy még aktív zenészként érdemeltem ki ezt az elismerést.

- Miért vállalt szerepet az LMP kampányában?

. A politikai elkötelezettségem mindössze idáig tartott. A Lehet Más a Politika tagjai nagyrészt a Védegyletből verbuválódtak, amely egy környezetvédő civil egyesület. Ők kerestek meg még az Európai Parlamenti választások idején, hogy a kvázi celebségemmel támogassam őket. Akkor megmondtam nekik, hogy a magyar választásokon nem fogok semmilyen komolyabb politikai tevékenységet végezni, de biztosítottam őket a protest-szavazatomról. Nagyon örülök, hogy bejutottak az országgyűlésbe de most fog kiderülni, hogy elkurvulnak-e vagy sem. Kíváncsian várom, hogy mit tesz az ember, mikor fél amatőrként bekerül a nagypolitikába, ott állami támogatások bombázzák, olyan információkhoz jut, amiért már érdemes eladnia magát.


Lovasi András

- Sokan azt mondják, hogy a Kiscsillag ugyanaz, mint a Kispál csak más zenészekkel. Igaz ez?

. Mivel a Kiscsillag minden tagja játszott valamilyen formában a Kispál és a Borzban, így a kijelentés közel áll az igazsághoz. Nem gondoljuk, hogy mi találtuk fel a spanyolviaszt. A Kiscsillag kevésbé artisztikus zenekar, mint az előde, kevésbé is vesszük komolyan. Ilyen negyven év körüli csávóknak jobban is áll egy kicsit.

- Meddig lesz még Lovasi András színpadon?

- Egy-két évig látok előre, addig vannak terveim. Van még néhány lemezötlet, szeretnék csinálni egy új szólóalbumot, úgy mint tíz éve… Lehet tíz évente csinálok egy szólólemezt, azután egyszer eljöhet egy pillanat, amikor azt mondom, hogy vége. Bár a muzsikálást az ember valójában sosem tudja abbahagyni, szóval maximum csak nem leszünk színpadon.

Tiger Szabolcs
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. tegnap 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? tegnap 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. tegnap 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.