Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az ország legszebb futókörén versenyeztek

2022. augusztus 13. 13:15
Második alkalommal rendezték meg Lókúton a RossbRUNn ultrafutóversenyt a hosszútávfutás szerelmeseinek.

Jókora adag kitartásra van annak szüksége, aki végig akar futni Lókút futókörén: már maga a 14 km-es táv is kellő kihívás, az összesen 500 méteres szintemelkedés azonban még inkább megdolgoztatja az embert. Cserébe az ország talán legszebb futókörén sportolhat, s miután felmászott a papodi kilátóba, még remek panorámában is van része.

Nem véletlen, hogy egy évvel ezelőtt a helyieket, illetve Baranyai Máté futónagykövetet is megihlette a táj: ide egy versenyt kell szervezni. A próbarendezvényt már akkor megtartották, aminek sikere után idén még többen neveztek be a 7, 14, 28, 42 és 56 km-es távokra.

„Valahogy a falu is kezdi egyre inkább szívügyének érezni, hogy legyen egy ilyen sportrendezvényünk. Idén például Szánóczki Szilvia versenyigazgató mellett rengeteg önkéntes is segíti a lebonyolítást” – mondta el portálunknak Sümeginé Hegyi Ilona Adelheid polgármester. Hozzátette, fontosnak tartják, hogy ne csak kulturális programokat szervezzenek, hanem sportrendezvényekkel is jelentkezzenek, hiszen a település is ebből tud igazán profitálni: Lókút egy nagyon csendes kis falu, ugyanakkor kiváló természeti adottságai vannak, amelyeket jól tud kiaknázni, hiszen a turisták egyre gyakrabban keresik az ilyen eldugott, a feltöltődést, az egészségmegőrzést, a rekreációt segítő helyeket.

A versenyre is láthatóan egyre többen és egyre több helyről érkeznek, sokan jöttek például a Balatonfüredi Atlétikai Klubtól és a VEDAC-tól, de olyanok is beneveztek a versenyre, akik egyszerűen csak szerelemből futnak és élvezik a hosszabb távokat. Tavaly például az 56 km-es távon még csak egy induló volt, ma már tíz, emellett többen bevállalták a maratoni távot is. De a szervezők azokra is gondoltak, akik még csak most ismerkednek az ultrafutás világával, vagy akik két nagyobb verseny között egy kicsit pihentetőbb, kevesebb erőfeszítést igénylő távon gyakorolnának – őket a 7 km-es táv várta.

Emellett szerveztek gyerekfutamot is, ahol 800 métert kellett lefutniuk a kicsiknek – volt köztük olyan, aki még a három éves kort sem töltötte be. Az ő esetükben a cél elsősorban az, hogy megízleljék a futás örömét, átragadjon rájuk a felnőttek lelkesedése, s ha lassan is, de teljesítsék a távot, ami után egytől egyig mindenkinek járt az érem.

Az ő futamukat Ovádi Péter, a térség országgyűlési képviselője nyitotta meg, aki tavaly szintén lefutotta a 14 km-es távot, s közben maga is megtapasztalta a futókör szépségeit. Az ilyen futóversenyek pedig épp ezt is szolgálják: hogy lássuk, milyen gyönyörű környezetben élünk.

Bertalan Melinda
Szalai Csaba
további cikkek
Porga Gyulával az élen és több új képviselővel folytatná a kormánypárt Veszprémben választás 2024 Porga Gyulával az élen és több új képviselővel folytatná a kormánypárt Veszprémben Porga Gyula negyedik alkalommal is megméretteti magát a polgármesterségért, a következő önkormányzati ciklusra pedig konkrét stratégiája is van a Veszprémet 2010 óta irányító városvezetőnek. A hivatalos bejelentésre szerda délután került sor, amikor a Fidesz-KDNP pártszövetség beelőzve az összes ellenzéki csoportosulást, megnevezte azt a tizenkét képviselő-jelöltet is, akik az egyéni körzetekben indulnak majd. A jelöltek közt több új név is szerepel, néhányan viszont az eddigi képviselőtestületből befejezik az ilyen jellegű politizálást. ma 16:21 Sorsszerű rendőri életút interjú Sorsszerű rendőri életút Ficsor Karolina Diána rendőr alezredes hosszú és izgalmas karriert tudhat maga mögött. Az egykori lovas sportolóból Orosházán lett rendőr, később Szegeden, majd bűnügyi osztályvezető Budapesten, és most nemrégiben nevezték ki Veszprém új kapitányságvezetőjének. Volt már Miss Police díjazott, elkötelezett állatvédő, és amellett, hogy egy valóban régivágású, kemény rendőr, aki még valóban hisz a hivatásában és a becsületben, ízig-vérig nő maradt.   ma 12:18 Költségvetés 2024: a Fidesz-KDNP biztosan igennel szavaz Költségvetés 2024: a Fidesz-KDNP biztosan igennel szavaz 2024 a veszprémiek éve lesz a költségvetés alapján is, melyről csütörtökön dönt a közgyűlés. A Fidesz-KDNP frakciója már biztosan támogatni fogja a tervezetet. tegnap 15:04 Hartmann Ferenc a (majdnem) teljes ellenzék közös polgármester-jelöltje választás 2024 Hartmann Ferenc a (majdnem) teljes ellenzék közös polgármester-jelöltje Dobrev Klára személyesen és a nevével fémjelzett Demokratikus Koalíció, valamint majdnem az összes ellenzéki párt felsorakozott Hartmann Ferenc, veszprémi szocialista képviselő mögött az önkormányzati választáson, aki így Porga Gyula újabb kihívójaként jelent meg. A hétfői bejelentésen szinte nem volt olyan ellenzéki pecsét, amit ne akartak volna Hartmanra ragasztani, miközben ő egy egyszerű szociális programot hirdetett meg Veszprémben. tegnap 3:15

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.