Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Templomból lopott

2022. augusztus 17. 11:35
A Várpalotai Rendőrkapitányság egy 41 éves férfi ellen indított büntetőeljárást.

A rendőrséget augusztus 4-én este értesítette egy állampolgár arról, hogy az egyik helyi templom perselyéből ismeretlen személy pénzt lopott el. A bejelentő elmondta a rendőröknek, hogy a lezárt adománygyűjtők az épületben ráccsal védett területen voltak, melyet miután kifeszített az elkövető, hozzáfért a pénzhez – számolt be az esetről honlapján a rendőrség.

A nyomozók széleskörű adatgyűjtést végeztek, aminek eredményeképp látókörükbe került a 41 éves várpalotai illetékességű férfi, akit Zalaegerszegen, egy hozzátartozójának ingatlanjában igazoltattak. Az intézkedés alá vont személyt a rendőrök elfogták, előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták. A várpalotai férfi beismerte, hogy azért ment napközben a templomba, hogy onnan pénzt lopjon. Miután sikerült felfeszítenie a rácsot, a kasszákat is kinyitotta és azokból az adományokat magához vette. További két perselyt is ellopott, melyeket később, Várpalota egyik parkjában nyitott fel. A 41 éves elkövető 30 ezer forint készpénzt lopott el, és 50 ezer forint kárt okozott.

A várpalotai személy ellen lopás vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Várpalotai Rendőrkapitányság.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.