2022. december 3.
//
Ferenc névnap

A dohányzás és egyéb rizikófaktorok okozzák a rákhalálozások csaknem felét

2022. augusztus 21. 15:45
MTI
A dohányzás és más rizikófaktorok, köztük az alkoholfogyasztás és a túlsúly a felelősek a rákbetegség miatti halálozások csaknem feléért - ezt állapította meg a témában készült mindeddig legnagyobb léptékű tanulmány.

A rák a második vezető halálozási ok világszerte, és számos daganatos betegségben kulcsszerepet játszanak a kockázati tényezők. Bár a daganatos betegségek kialakulásának pontos okait az orvosok nem tudják, azzal tisztában vannak, hogy egyes rizikófaktorok növelhetik a rák kialakulásának kockázatát.

A The Guardian által ismertetett tanulmány szerint a Washingtoni Egyetem orvosi karának kutatói azt vizsgálták meg, hogy ezek a kockázati tényezők világszerte hogyan járulnak hozzá a rákos halálozásokhoz. Mint a Lancet című folyóiratban publikált kutatásból kiderült, a dohányzás, az alkoholfogyasztás és a magas testtömegindex (BMI) járul hozzá legjobban a rákos halálozáshoz. A kockázati tényezők évente majdnem 4,45 millió rákos halálesetért felelősek, ami a világ összes daganatos halálozásának 44,4 százalékát teszi ki. 

Elfüstöl az élet (illusztráció: Andres Siimon on Unsplash)Elfüstöl az élet (illusztráció: Andres Siimon on Unsplash)

A férfiaknál az 2019-ben bekövetkezett rákos halálesetek fele (50,6 százaléka, azaz 2,88 millió) a kockázati tényezőkre vezethető vissza, a nőknél pedig a rákos haláleseteknek több mint egyharmadában (36,3 százalékában, azaz 1,58 millió halálozásban) játszottak szerepet a rizikófaktorok.  kutatók eredményeikhez a Global Burden of Diseases, Injuries, and Risk Factors (GBD) 2019 című tanulmány adatainak elemzésével jutottak.

Christopher Murray, a Washingtoni Egyetem orvosi karán működő független globális egészségkutató-intézet (IHME) igazgatója, a tanulmány társszerzője szerint eredményeik arra figyelmeztetnek, hogy a daganatos megbetegedések világszerte továbbra is súlyos közegészségügyi problémát jelentenek. 

A rákos halálozások vezető kockázati tényezője a nőknél és a férfiaknál is a dohányzás volt, amelyet az alkoholfogyasztás és a magas testtömegindex követett.

A rizikófaktorral összefüggő rákos halálozások legtöbbször légcső-, hörgő- és tüdőrák miatt következtek be. Ezek a kockázati tényezőknek tulajdonítható összes rákos halálozás 36,9 százalékáért voltak felelősek.

A nőknél a méhnyakrák 17,9 százalékban, a vastag- és végbélrák 15,8 százalékban, a mellrák pedig 11 százalékban vezetett halálozáshoz. A férfiaknál a vastagbél- és végbélrák 13,3 százalékban, a nyelőcsőrák 9,7 százalékban, a gyomorrák pedig 6,6 százalékban okozott halált. Az öt régió, ahol a tanulmány szerint a kockázati tényezők miatt a legmagasabb volt a rákos halálozási arány: Közép-Európa, Kelet-Ázsia, Észak-Amerika, Latin-Amerika déli része és Nyugat-Európa.

vehir.hu

További cikkek

Közel nyolcszáz diák látogatott el a Pannon Egyetem nyílt napjára
Közel nyolcszáz diák látogatott el a Pannon Egyetem nyílt napjára
A Pannon Egyetem szerdán rendezte meg hagyományosnak számító nyílt napját a B épület aulájában, ahová a középiskolai diákokat, tanárokat, illetve a szülőket is várták. Több mint hétszázötvenen vettek részt a programokon.
A húsvéti szentmisével nyitja meg kapuit a székesegyház
A húsvéti szentmisével nyitja meg kapuit a székesegyház
Bár a várban található egyházi épületek felújítása csak 2025-ben készül el, az Európa Kulturális Fővárosa évben szinte minden munkálatot szüneteltetnek majd.
Nyugodtabban fordult rá Veszprém az adventi időszakra
Nyugodtabban fordult rá Veszprém az adventi időszakra
Persze minden relatív, az is, hogy november mennyire volt nyugodt, de az tény, hogy az októberi energiaválsággal kapcsolatos korlátozások után novembert már inkább az építkezések, programok és néhány meglepő sporteredmény jellemezte. Havi hírösszefoglalónkban felidézzük ezeket.
Lezárult a nyugdíjas szabadegyetem őszi szemesztere
Lezárult a nyugdíjas szabadegyetem őszi szemesztere
November 16-án több mint 130 nyugdíjas részvételével rendezték meg a szabadegyetem idei utolsó előadását.
Nem csökken a karácsonyi fenyők forgalma egy felmérés szerint
Nem csökken a karácsonyi fenyők forgalma egy felmérés szerint
A drágulás ellenére sem csökken a karácsonyi fenyők forgalma, főképp a nagyobb és drágább fákat keresik majd a vevők - közölte az MTI-vel csütörtökön az Agroinform.