Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 7. Ambrus
Veszprém
6°C
2025. december 7. Ambrus
Veszprém
6°C

Idén ötödik alkalommal: Gyereket a magasba!

2022. augusztus 24. 13:26

Szeptember 24-én, szombaton, 11 órakor ötödször rendez országos gyerekemelést a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom kiállva a gyerekvállalás, a családalapítás fontossága mellett. A már hagyománynak számító eseményt idén is családi napok keretében szervezzük, a gyerekeket szüleik pontban 11 órakor emelik fel mindenütt. 

Döntsük meg együtt a korábbi rekordot!
Hívjuk az önkormányzatokat, civil szervezeteket, családokat, hogy csatlakozzanak! Emeljünk fel minél több gyermeket országszerte és határontúl egyszerre, egy időben!

Az elmúlt négy évben több tízezren vettek részt a gyerekemelésen, ami háromszor hagyományos keretek között, egyszer pedig rendhagyóan, online formában valósult meg. Idén két kiemelt helyszínen (Budapesten és Veszprémben), valamint számos más településen emeljük magasra a gyerekeinket. A pandémia okozta nehézségek után, és a jelenlegi háborús helyzetben is arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a gyerekek, és az ő jó közérzetük, egészséges környezetben való felnevelkedésük a  legfontosabb számunkra!

Gyertek és emeljük fel együtt a gyerekeinket! Csatlakozzatok, legyetek részesei a rekordkísérletnek! Települések, közösségek csatlakozásat várjuk az info@gyereketamagasba.hu e-mail címen!

Találkozzunk 2022. szeptember 24-én, és pontban 11 órakor emeljük fel gyermekeinket!

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.