Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megújult a Módszertani Bölcsőde udvara

2022. szeptember 5. 15:00
A százhúsz férőhelyes bölcsőde megújult környezetben folytatja a kisgyermekek gondozását-nevelését.

Bázsa Botond önkormányzati képviselő hétfőn reggel számolt be a felújítás részleteiről. Hangsúlyozta a gyermekintézmények fontosságát, hiszen a jövő nemzedéke cseperedik azokban. Örömmel ismertette, hogy a tavalyi, első ütemben már megújult a bölcsőde épülete, valamint az intézmény energetikai korszerűsítése is megtörtént.

A második ütem, ami idén fejeződött be, magában foglalja a bölcsőde teljes udvarának megújítását. A balesetveszélyes, kiszáradt fákat kivágták, és kétszer annyi fával pótolták azokat. A nagy melegekre való tekintettel öt darab párakaput is elhelyeztek, valamint egy kismotoros pálya is felépült.

Tizenhat játszóeszközt újítottak fel, és tizennégyet hoztak újonnan. Ütéscsillapító gumi védi a gyermekeket, és az udvarrészeket elválasztó kerítést is megújították. Bázsa Botond köszönetet mondott a VEMÉVSZER kivitelező cégnek, valamint a dolgozóknak a türelemért, és nem utolsó sorban a szülőknek.

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
Elkészült Magyarország legteljesebb állatvédelmi tananyaga, állatvédelmi képzéssorozat indult jogalkalmazóknak a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány jóvoltából Elkészült Magyarország legteljesebb állatvédelmi tananyaga, állatvédelmi képzéssorozat indult jogalkalmazóknak a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány jóvoltából Az alapítvány 2024 júniusától folyamatosan tölti fel honlapjára a jogalkalmazókat segítő, összesen több mint 1400 oldalas állatvédelmi információs kiadványait, amelyek bárki által térítésmentesen letölthetőek. tegnap 10:56 Kiosztották a Magyar Mozgókép Díjakat Kiosztották a Magyar Mozgókép Díjakat A Semmelweis kapta a legjobb játékfilmnek járó díjat, a legjobb rendező pedig annak alkotója, Koltai Lajos lett. Breier Ádám, a Lefkovicsék gyászolnak rendezője bizonyult a legjobb elsőfilmesnek, a Bolond Istók pedig a legjobb tévéfilmnek járó elismerést vihette haza a veszprémi Petőfi Színházban tartott szombat esti gálán. 2024. június 16. 15:05 „Még a beton is érzéki” - bemutatták a Kaláka filmet „Még a beton is érzéki” - bemutatták a Kaláka filmet A Magyar Mozgókép Fesztiválon mutatták be az ötvenöt éve alakult Kaláka együttesről szóló másfél órás dokumentumfilmet, noha az is kiderül belőle, nem szeretik, ha a Kaláka szócska után még az ’együttes’ is odakerül, hiszen a Kaláka önmagában is a közös munkára, a szórakozva dolgozásra utal. 2024. június 15. 21:45 Karácsony Gergely 41 szavazattal nyerte a főpolgármester-választást, mégis új választást akar Karácsony Gergely 41 szavazattal nyerte a főpolgármester-választást, mégis új választást akar A főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak ellenőrzése után Karácsony Gergely nyerte meg a választást 41 szavazattal - derült ki a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) péntek esti ülésén. 2024. június 14. 20:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.