Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Bor és szőlő képekben

2010. május 4. 15:52
Kövesdi Róka László fotóiból nyílt kiállítás, Táj, bor, szőlő címmel a Polgármesteri Hivatal aulájában kedd délután.

A kiállítás egyben a XIX. Gizella-napok nyitórendezvénye. A tárlatot Debreczenyi János polgármester nyitotta meg. A bornak, és a szőlőművelésnek többezer éves múltja van. Becsülni, értékelni kell a jó bort, a magyar bor pedig a világ egyik legjobb bora. Nem vagyok borszakértő, de vannak tapasztalataim – mondta köszöntőjében.

Dr. Lichtneckert András főlevéltáros megnyitóbeszédében mesélt Róka Lászlóról.

– Nagyon sokoldalú ember, és az ilyen embereket általában az fenyegeti, hogy nem alkotnak semmi különlegeset. De László szeret rajzolni és írni, volt a Petőfi Színház munkatársa is, tehát őt ez a veszély nem fenyegeti. Húsz éve dolgozunk együtt, mindannyiunk örömére.

Galéria
Bor és szőlő képekben
Ódor Eszter
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. tegnap 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? tegnap 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. tegnap 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.