Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Mélybe lökték a görögök a forintot

2010. május 5. 5:00 // Forrás: index / portfolio.hu
Idei mélypontjára zuhant kedd délután a forint az euróval szemben. Az euró átlépte a 276 forintos lélektaninak mondott szintet.

Görögországot általános sztrájk bénítja meg, a legnagyobb szakszervezetek országos tiltakozást szerveztek az IMF és az Európai Unió közös mentőcsomagjához szükséges megszorítások elfogadása ellen. A költségvetési után most már belpolitikai válságba is sodródott Görögország a forint árfolyamát is megrengette.

Kedden éves, illetve idei mélypontra süllyedt a forint a főbb devizákkal szemben. A svájci frank egy éve nem látott szintre, 193 forintra drágult, a dollár 211 forintba került. A pesti tőzsde is hatalmasat esett. A gyengülést főleg a görög válság okozza.

Az euróval reggel még a 269 forintos szint környékén kereskedtek, ám az uniós valuta ára már kora délelőtt átlépte a 270 forintos, lélektaninak mondott szintet. Az euró ezt követően is, egész nap drágult, és délután már a 275 forintos határt is áttörte, sőt rövid ideig 276 forint fölött is volt az ára. Ezzel az uniós valutával szemben a forint idei mélypontjára esett.

Ennél is rosszabbul alakult az árfolyam a dollárral és a svájci frankkal szemben. A hazai devizahiteleseket leginkább érintő változást a frank drágulása jelenti. Ennek egy egysége 193 forintba kerül, csaknem 5 forinttal többe, mint reggel. Ez 2,6 százalékos drágulást jelent, ami azonban ennél is szembetűnőbb: a frank ára tavaly június óta nem volt ilyen magasságban.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.