Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Borhetek és bortörténetek

2010. május 5. 5:46
„A bölcsek bora, azoké az embereké, akik végül is megtanulták a legnagyobb tudást, a derűt”. (Hamvas Béla)

Megkezdődtek a Gizella Borhetek. A langyos tavaszi eső ellenére, családok és kisebb-nagyobb közösségek látogattak el az első, a Gizella Napok idejére szervezett, Gizella Borhetekre. Nem könnyű ellenállni a csábításnak, az Óváros téren ugyanis egész héten a környékbeli borvidékek zamatait szippanthatják magukba az emberek.

Az ünnepélyes kedd esti megnyitón, Debreczenyi János polgármester örömmel újságolta, hogy Balatonfüred-Csopak borvidék tiszteletbeli városa címet adományozták Veszprémnek, őt személyesen pedig a Balatonvin Borlovagrend tiszteletbeli tagjának és nagykövetének választották.

- Veszprém igenis büszke lehet, hogy egy nemes borvidékhez tartozik immár - mondta. Kérdésünkre elárulta, bár szigorú neveltetést kapott, középiskolás korában már belekóstolt a borok világába.

- Mindig az alkalomhoz illő fajtát választom, és a fehér bor a nagy szerelem – mondta a város első embere, majd elmesélte, finnországi repülős látogatása során, nagy szívfájdalma volt, hogy a fedélzeten chilei és nem hazai bort kínáltak.


Debreczenyi János

- Bezzeg nálunk vannak finn termékek, nem úgy mind ott kint, náluk – jegyezte meg majd leszögezte: „igenis a magyar az egyik legjobb bor Európában”. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mondta, mint a Kárpát-medencében rejlő ásványi kincsek gazdagsága, földjeink minősége.

Némedi Lajos képviselő a borivás egészségügyi előnyeit is feltárta, szerinte jó ezt tudni minden egyes kortyolásnál. Pápai gyerekként, közel a Somló hamisíthatatlan borvidékéhez, először 14 éves korában kóstolta meg a nedűt, és azóta hitűen vallja, a francia bor is finom, de a magyar az igazi. A magyar, igyon bort – tette helyre a dolgokat egy kellemes borkimérőben.


Némedi Lajos

A téren akad Csopakról, Szent György-hegyről és Szentantalfáról, Zánkáról és Monostorapátiból is kóstolni való. Hogy mi a biztosíték a kitűnő minőségű borokra? Hát az, hogy minden cseppjének ízében érezni lehet, a tájak természeti adottságát, az ott élő emberek szorgalmát, szaktudását.

A Csiszár pincészet egyik ifjú tagja, a húsz esztendős Gábor mesélt a családi pincészet történetéről. Édesapja, aki állítása szerint már metszőollóval jött a világra, hét éve épített pincét a Csopaki borvidéken, a Balaton észak-keleti részén, lényegében a balatoni riviérán.


Csiszár Gábor

- Közel tíz hektárnyi területen dolgozunk, ami huszonnégy órás odafigyelést, területgondozást igényel – mesélte Gábor, akinek dédnagyapja vincellér volt, valahol Paloznak környékén. Vendéglátást tanul, tervezi a családjával, hogy a borospincéjük mellé a jövőben vendéglőt épít, amelyet maga fog vezetni.

- A borokhoz értést, nem lehet elég korán kezdeni – közölte az ifjú borász.

"Komoly idő, komoly ember és komoly nép számára ennyi elég." (Hamvas Béla)

Galéria
Borhetek és bortörténetek
Szausev Xénia

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.