Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Gulácsi: még szebb a siker, hogy Szalai lőtte a győztes gólt

2022. szeptember 24. 9:35 // Forrás: MTI
A játékosok a csapatmunkát emelték ki elsődlegesen a magyar labdarúgó-válogatott németek felett aratott pénteki 1-0-s győzelmével kapcsolatban, és a gólszerző csapatkapitányt, Szalai Ádámot méltatták.

Szenzációs ilyen csapatok ellen nyerni, mint Anglia és most Németország, főleg úgy, hogy meg is érdemeltük. Persze előfordult, hogy beszorítottak minket, de ez inkább passzív fölény volt, mert nem tudtak helyzeteket kialakítani. Még 1-0 után is nekünk voltak tisztább lehetőségeink. Jól védekeztünk, jól zártuk le a területeket, nem tudtak velünk mit kezdeni

- értékelt Gulácsi Péter, aki különleges győzelemnek nevezte a lipcseit, mert 50. válogatottsága alkalmával éppen ott aratott sikert a nemzeti együttessel, ahol hét éve játszik.

Kapcsolódó cikk
Szalai Ádám csodagóljával győzelem Lipcsében, biztos a bennmaradás
A magyar labdarúgó-válogatott egygólos győzelmet aratott a németek vendégeként Lipcsében a Nemzetek Ligája ötödik fordulójában, sikerével pedig biztosan a sorozat élvonalában marad.

Az RB Leipzig kapusa szerint a "ki nem mondott alapcélt" elérték a bennmaradással, de ezt még szebbé teszi, hogy a válogatottól búcsúzó Szalai Ádám szerezte a győztes gólt.

Fiola Attila (b2), Nego Loic (b3), Gulácsi Péter (j) és Ádám Martin a labdarúgó Nemzetek Ligája A divíziója 3. csoportjában, a Németország-Magyarország mérkőzés után a lipcsei Red Bull Arenában 2022. szeptember 23-án. A magyar válogatott 1-0-ra győzött. MTI/Illyés TiborFiola Attila (b2), Nego Loic (b3), Gulácsi Péter (j) és Ádám Martin a labdarúgó Nemzetek Ligája A divíziója 3. csoportjában, a Németország-Magyarország mérkőzés után a lipcsei Red Bull Arenában 2022. szeptember 23-án. A magyar válogatott 1-0-ra győzött. MTI/Illyés Tibor

"Ennek így kellett történnie, Szalai nagyon megérdemelte. Remélem, az olaszok ellen még egyszer be tud találni" - méltatta a 34 éves csatárt Szoboszlai Dominik, aki külön köszönetet mondott a Basel támadójának, amiért lecserélésekor neki adta át a csapatkapitányi karszalagot.

Az RB Leipzig játékosa szerint a magyar válogatott megmutatta, hogy bármire képes és bármit elérhet csapatként. Hozzátette, "nem szabad elszállni" maguktól, ugyanilyen mentalitással kell kimenni a pályára hétfőn az olaszok ellen is, mint idegenben Németország vagy éppen Anglia ellen.    

Nagy Ádám filmbe illő forgatókönyvnek nevezte, hogy Szalai Ádám szerezte a három pontot érő találatot, amely ráadásul igazán szépségdíjasra sikerült.    

Az angolokban nem lehet bízni, de hát megszoktuk, hogy semmi nem hullik az ölünkbe. Végül is az is egy ajándék, hogy hazai pályán harcolhatjuk ki a csoportgyőzelmet

- utalt arra a Pisa középpályása, hogy a szigetországiak milánói vereségével a hétfői találkozó dönt az első helyről és ezáltal a négyes döntőbe jutásról.

"Bár a döntetlen nekünk kedvezne, nem játszhatunk arra. Az lenne a non plus ultra, ha Szalai utolsó meccsén ezt ki tudnánk vívni" - fűzte hozzá.

A magyar csapat hétfőn fejezi be a Nemzetek Ligája csoportkörét. A hatodik, utolsó fordulóban az olaszokat fogadja a Puskás Arénában, ahol már döntetlennel is az első helyen végez, és bejut a sorozat jövő júniusi, négyes döntőjébe, vereség esetén pedig második lesz a Squadra Azzurra mögött.

vehir.hu
további cikkek
A bosnyákok kapitánya szerint nehezebb mérkőzés vár rájuk, mint a németek ellen ország-világ A bosnyákok kapitánya szerint nehezebb mérkőzés vár rájuk, mint a németek ellen Sergej Barbarez, a bosnyák labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint hétfőn a magyar labdarúgó-válogatott ellen nehezebb mérkőzés vár csapatára, mint amilyen a németekkel szembeni volt a Nemzetek Ligája A divíziójának előző fordulójában. tegnap 19:42 Dárdai Márton nem játszhat a bosnyákok ellen, sérülés miatt elhagyta a válogatottat magyar labdarúgó-válogatott Dárdai Márton nem játszhat a bosnyákok ellen, sérülés miatt elhagyta a válogatottat A magyar labdarúgó-válogatott sérülés miatt nem számíthat Dárdai Márton játékára a hétfői, Bosznia-Hercegovina elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen, tudatta az MLSZ. tegnap 19:28 NL: a bennmaradás szempontjából sorsdöntő meccs vár a magyarokra Boszniában magyar labdarúgó-válogatott NL: a bennmaradás szempontjából sorsdöntő meccs vár a magyarokra Boszniában A hollandok elleni bravúros pontszerzésnek köszönhetően a magyar labdarúgó-válogatott várja kedvezőbb helyzetből a bennmaradás szempontjából sorsdöntő boszniai mérkőzést a Nemzetek Ligája élvonalának negyedik fordulójában. tegnap 10:42 Csoboth szerint elégedettek lehetnek az eredménnyel magyar labdarúgó-válogatott Csoboth szerint elégedettek lehetnek az eredménnyel Csoboth Kevin szerint bár a holland labdarúgó-válogatott emberhátrányban végül egyenlíteni tudott, mégis elégedett lehet a magyar csapat, hogy egy ilyen erős ellenféllel szemben képes volt pontot szerezni pénteken a Nemzetek Ligájában. 2024. október 12. 12:15

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.