Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Bujtor István emlékére

2010. május 6. 5:00
A szerepeiből készült fotókiállítással és a Kakukkfészek felújításával emlékeztek a színész-rendező-igazgatóról.

A színház halljában gyülekező vendégeket - közöttük az elhúnyt művész feleségét Judit asszonyt, Talabér Márta megyei alelnököt és Márfi Gyula érseket - Oberfrank Pál, az új igazgató köszöntötte.  - Úgy tudom, ilyen sokan még soha nem jöttek el kiállításmegnyitóra a Petőfi Színházba.  Különleges alkalom ez a mai.

Az igazgató ezt követően Sík Sándor Embernek lenni című versét szavalta el.


Oberfrank Pál

- Nekem nem volt sok szerencsém találkozni Bujtor Istvánnal. Kezdő színészként szerepeltem a Szomszédok egyik részében, amit ő rendezett. Szerintem hamar el is felejtett. De van egy dolog ami összeköt bennünket: mindketten a Piarista Gimnáziumba jártunk. A tornateremben az első órán a tanárom elmondta, ebben a teremben kosarazott Bujtor István is. Akkor felsejlett előttünk egy különleges, egy nagy ember - folytatta Oberfrank Pál. - Ha most megnézzük B. Müller Magda fotóit, láthatjuk, egy különlegesen szép emberről van szó.

- Talán sokan tudják, hogy ma egy emléktáblát is avattunk volna, azonban egy taxisofőr, útban az öntöde felé eltörte a mintát, így az avatás őszre tolódik. Viszont fogadják sok szeretettel a mai napra  felújított Kakukkfészek című darabot, amelyben Szalma Tamás bújik Bujtor István szerepébe.

Végül az igazgató egy másik verssel, Sík Sándor Keresztútjának  XII.  Stációjával búcsúzott.

Galéria
Bujtor István emlékére
Tiger Szabolcs
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. tegnap 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? tegnap 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. tegnap 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.