Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megjelent a BALATORIUM művészeti rezidencia program 2023-as felhívása

2022. szeptember 27. 15:07
A program célja, hogy a tudomány és a művészet együttműködéséből olyan alkotások szülessenek, amelyek a Balaton ökológiai kihívásaira hívják fel a figyelmet. A pályázók október 30-ig adhatják le jelentkezésüket, a leendő nyertesek pedig 2023 áprilisában a balatoni régióban aktív kutatókkal, szakértőkkel és ökológusokkal együttműködésben kezdhetik meg az alkotói munkát.

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében megvalósuló BALATORIUM kulturális eseménysorozat és tudománykommunikációs projekt a Balatonhoz és térségéhez kötődő legfontosabb ökológiai kihívásokat, folyamatokat és az ezek megértését elősegítő kulcsfogalmakat mutatja be. 

A BALATORIUM Artists in Residence második programja 2023 tavaszán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságával együttműködésben valósul meg. Az alkotók az intézmény munkatársai mellett térségi szakértőkkel is egyeztetnek és kutatási eredményekre alapozva, saját gyakorlatukhoz és módszertanához illeszkedve hozzák létre új műveiket. 

Míg a BALATORIUM tavaszi művészeti rezidencia programjára még csak a jelentkezéseket várják a szervezők, addig az őszi program alkotói már meg is kezdik a munkát a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kutatóival. Mátyási Péter, Ulbert Ádám, Fuzzy Earth (Gedeon Tekla & Sebastian Gschanes), Anders Ehlin & Selma Boskailo, Marie Ouazzani & Nicolas Carrier 2022 októberében kezdik adat és élményanyag gyűjtésüket alkotásukhoz.
A programokban létrejövő művek és produkciók a 2023 augusztusában megvalósuló BALATORIUM Ökológiai Héten kerülnek bemutatásra.

A rezidencia program szakmai zsűrije a beérkezett pályázatok elbírálásánál olyan szempontokra figyel, mint annak szakmai megalapozottsága, a pályázó eddigi művészeti gyakorlata és praxisának ökológiai irányultsága, a pályázatban felvetett kérdések relevanciája, illetve a koncepció megvalósíthatósága. A szakmai zsűri tagjai Can Togay, Berecz Diána, Bubla Éva, Tüdős Anna, Soós Boglárka, Dr. Zlinszky András, valamint a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, Ökoturisztikai és Környezeti-nevelési Osztályának vezetője, Pesti Attila és munkatársai.

A pályázatra életkori megkötés nélkül bármilyen művészeti területen vagy médiumban aktív alkotó / alkotópáros benyújthatja jelentkezését. A pályázat beadásának határideje: 2022. október 30. (éjfél), az eredményről november 20-ig kapnak értesítést a jelentkezők. A felhívás teljes terjedelmében elérhető a https://bazis.balatorium.hu/ oldalon. 

A BALATORIUM a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programja, amelynek megvalósításában a PAD Alapítvány koprodukciós partnerként vesz rész. A projekt további partnerei a Balaton-Felvidéki Nemzeti Park, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Bakony-Balaton Környezetvédelmi Oktatóközpont Egyesület és a Pannon Egyetem Limnológia Kutatócsoportja.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.