Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Sokat dobhat Veszprém közlekedésén a közbringa program

2022. szeptember 28. 14:54
Az elmúlt 16 évben a megyeszékhely már sokat lépett előre a kerékpáros hálózat fejlesztésében, a területi adottságokból fakadó nehézségéket azonban még nem feltétlenül sikerült megugrani. Ezen változtathat a várhatóan jövőre startoló közbringa program.

Minderről Porga Gyula polgármester számolt be kedden a Tekerjünk itthon! kerékpáros turisztikai konferencia keretében, melynek idén Veszprém ad helyet. A kétnapos rendezvény során többek között olyan témákat érintenek, mint a kerékpárosbarát szolgáltatók piaci szempontjai, az erdei kerékpározás tapasztalatai, illetve a kerékpárosbarát turizmus helyzete és javítása.

Bár a pozitív elmozdulás egyértelműen látható országosan is (gondoljunk csak a nemrégiben átadott Budapest-Balaton kerékpárútra), van még hova fejlődni.

Veszprémben 2017-ben fogadta el az önkormányzat a fenntartható városi mobilitási stratégiát, amely már komplexen foglalkozott a témával és nagy hangsúlyt fektetett a közösségi közlekedés megreformálására és előtérbe helyezésére. Ennek volt nagyon fontos lépése a V-Busz Kft. létrejötte, majd a korábban 28 esztendős átlagéletkorú buszpark megújítása, idén pedig teljes cseréje. Ennek köszönhetően három év alatt az ország legöregebb flottájából Közép-Európa legfiatalabb flottája lett, amelynek szerves részét képezi immár öt elektromos autóbusz is.

Az autós közlekedés visszaszorításában ugyanakkor legalább ilyen fontos szerepet kellene játszania a biciklizésnek. Veszprém itt némi hendikeppel indít: a város legalacsonyabb és legmagasabb pontja között 40 méter a szintkülönbségnek, egy reggeli munkahelyi kerékpározás olykor felér egy edzéssel. Porga Gyula szerint ugyanakkor a tapasztalat az, ha van egy jó kerékpárút, előbb-utóbb a kerékpárosok is megjelennek rajta.

Veszprémben 2006-ig gyakorlatilag nem léteztek kerékpárutak, az első ilyen a megyeszékhelyet Balatonalmádival összekötő bicikliút volt, mára viszont már 32 km hosszan kanyaroghatunk. Ezek között szerepel városon belüli és a környező településekre vezető, turisztikai és hivatásforgalmi céllal is használt kerékpárút, például a hivatalosan még nem átadott, de már használatba vett Márkó-Bánd kerékpárút, vagy a Nemesvámos-Tótvázsony-Nagyvázsony irányába vezető út, illetve hamarosan megépül a Kádárta-Eplény bicikliút is.

Ezek az infrastrukturális fejlesztések azért is fontosak, mert a megyeszékhely, illetve térsége egyébként szorosan összefügg: sokan ingáznak a környező településekről, de a szabadidőnk részeként is szívesen látogatunk el a Bakony, a Balaton településeire. Illetve, időnként látogatnánk, hiszen ebben a kb. 350 ezer fős, európai középvárosnak megfelelő térségben meglehetősen nehézkes a közösségi közlekedés – egy badacsonyi borkóstolásra csak akkor tud elmenni az ember, ha valaki beáldozza magát és vállalja a sofőrködést. De egy balatoni fürdőzést is inkább autóval oldunk meg, hiszen míg lemenni egészen könnyű, fél óra alatt akár a strandon találhatjuk magunkat még biciklivel is, a hazaút, hegymenetnek már kevésbé kívánt.

Ezen a helyzeten javítana nagyon sokat egy közbringa program, amely a tervek szerint jövő év elején meg is valósulhat: 2023-ban az önkormányzat 100 darab elektromos kerékpárt tenne elérhetővé a forgalmasabb pontokon, amivel már sikerülne kiküszöbölni a szintkülönbségek miatti ódzkodást. Ha pedig a program beválik, a hálózatot a környékre is kiterjesztenék, ami már óriási lendületet adna a kerékpáros turizmusnak.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Április elejére elkészül a Szabadság tér útfelújítás Április elejére elkészül a Szabadság tér Varga Tamás, alpolgármester adott helyzetjelentést a belvárosi útszakasz és járdák felújításáról. tegnap 14:11 Jégdisco, curling-bemutató és jótékonykodás is lesz a Jégpálya Veszprém szezonzáróján közélet Jégdisco, curling-bemutató és jótékonykodás is lesz a Jégpálya Veszprém szezonzáróján Szezonzárójához közeledik a Jégcsarnok Veszprém, ennek alkalmából pedig március 29-én egésznapos programsorozattal készülnek, ahol közönségkorcsolyázás és jégdisco mellett bemutatkoznak a magyar curlingesek is. Sőt, a szervezők a jótékonyság jegyében adománygyűjtő akciót is szerveznek, amivel a "PUMI" Veszprémi Állatvédelmi Kompetencia Központ védenceit lehet különböző módokon is támogatni. tegnap 12:47 Új olajmezőt fedezett fel a Mol a Dunántúlon közélet Új olajmezőt fedezett fel a Mol a Dunántúlon A Mol új kőolajmezőt talált a Dunántúlon, Somogysámson határában. A múlt év decemberében elvégzett kutatófúrás során 1250 méteres mélységben találtak az olajkincsre. A vizsgálatok alapján a Somogysámson-kőolajmezőn lévő kút napi 1200 hordó termelésre képes - jelentette be az olajcég kedden. tegnap 12:47 Egyetértett Donald Trump és Volodimir Zelenszkij az ukrán energiainfrastruktúrát érintő részleges orosz-ukrán tűzszünetről közélet Egyetértett Donald Trump és Volodimir Zelenszkij az ukrán energiainfrastruktúrát érintő részleges orosz-ukrán tűzszünetről Egyetértett az ukrán energiainfrastruktúrát érintő részleges orosz-ukrán tűzszünetről Donald Trump és Volodimir Zelenszkij, a technikai részleteket a következő napokban Szaúd-Arábiában egyeztetik a tárgyalódelegációk – közölte Fehér Ház szóvivője szerdán, amikor tájékoztatást adott az amerikai és az ukrán elnök telefonbeszélgetéséről. tegnap 9:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.