2023. május 30.
//
Zsanett, Janka névnap

Zöldebb Veszprémért futottak a Continental dolgozói

A veszprémi multinacionális vállalat formabontó módját választotta, hogy felhívja a figyelmet a környezettudatosságra. Saját dolgozói erőlétére és nem utolsó sorban kitartására bízta azt, hogy a megyeszékhely 50 darab facsemetével gazdagodjon.

Úgy is fogalmazhatunk, hogy a veszprémi Continental egyszerre tette le a voksát az egészséges életmód és a fenntartható környezet mellett. Viszont hangzatos szlogenek és óriásplakátok helyett egészen más, gyakorlati módját választották ennek a kiállásnak.

Mindez a cég egyik projektmenedzserétől, Horváth Ádámtól indult, aki egyébként a civil életben lelkes triatlonista, nem csak hobbiszinten, hanem több verseny indulójaként is szereti feszegetni a saját fizikai határait.

Ez a versenyszellem volt az, ami elindította a gondolatmenetet a Continentalon belül is, végül Ádám kollégáival, Lovas Gáborral és Both Botonddal együtt fogalmazta meg az ötletet: mi lenne, ha a vállalat dolgozóiból összeállt csapattal közösen teljesítenének egy olyan futótávot, ami még a maratoni távot is jóval lekörözi?

Az effajta verseny – még akkor is, ha csupán az ember saját teljesítőképességével versenyzik – akkor lesz igazán izgalmas, ha van egy cél, amiért küzdhet a határaival – gondolták tovább a cégen belül az ötletet.

A Coninetal esetében ez 1000 futva teljesített km volt, ami a kulcsot jelentette ahhoz, hogy a cég 50 darab facsemetét ültessen el a városban. Ez a táv egyébként nagyjából annyi, mint a veszprémi és a Continental hannoveri gyára közötti távolság.

Szeptember utolsó szombatján a cég dolgozóiból összeállt 54 fős csapat a Continental város szélén található tesztpályáján találkozott, ahol kezdetét vette a nem is kis téttel bíró futás egy erre kijelölt 2,5 km-es pályán.

A kihívás teljesítéséhez összesen 400 kört kellett megtenniük közösen a dolgozóknak, akik közül voltak kezdők, de a futást magas szinten űző sportolók is.

Egyéni követelményt senki elé nem támasztottak, ha valaki egy körrel tudott hozzájárulni a cél eléréséhez, az is számított, de volt olyan continentalos dolgozó, aki 38 km-t teljesített összesen, majdnem egy maratoni távot.

A kitűzött célt, azaz az 1000 km-t három óra alatt érték el közösen, sőt sikerült 12,5 km-rel túlszárnyalni ezt a távot, ezzel teljesítették annak a kritériumát, hogy a cég jóvoltából 50 új facsemetét ültessenek el Veszprémben.

Ebben, azaz a Continental szemléletformáló programjának környezettudatossági részében a VERGA Zrt. segített a cégnek, velük egyeztetve végül a Jutas vitéz kilátónál lévő játszótér melletti területet jelölték ki arra, hogy az erdőgazdálkodási vállalat elültesse a másfél millió forint értékű 50 darab facsemetét hamarosan.

vehir.hu
Tál Dominik

További cikkek

Pünkösdkor is futottak
Pünkösdkor is futottak
A Négy évszak, öt futás elnevezésű sportos rendezvénysorozat újabb alkalmával, ezúttal pünkösdkor húzták fel sokan a futócipőjüket, hogy kellemes időben teljesítsék a távokat.
Benyújtották a 2024-es védelmi költségvetést a parlamentnek
Benyújtották a 2024-es védelmi költségvetést a parlamentnek
Benyújtották a parlamentnek a 2024-es költségvetési törvényjavaslatot, amely a védelem költségvetése lesz - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter kedden Budapesten az Országházban.
Hatalmas sikert aratott a Szilágyi néptáncgálája
Hatalmas sikert aratott a Szilágyi néptáncgálája
A Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános és Alapfokú Művészeti Iskola dupla előadás keretében rendezte meg hagyományos néptáncgáláját pénteken az Agórában. Az esemény hatalmas sikert aratott: a több mint kétszázötven táncos egyaránt telt ház előtt léphetett színpadra.
Török választások - Recep Tayyip Erdogan nyerte az elnökválasztást
Török választások - Recep Tayyip Erdogan nyerte az elnökválasztást
A török Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) elnöke, Ahmet Yener vasárnap este bejelentette: a közel végleges adatok alapján Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő török államfő nyerte az elnökválasztás második fordulóját.
Idén is gazdára talált a kádártai Dévai Bíró Mátyás-díj
Idén is gazdára talált a kádártai Dévai Bíró Mátyás-díj
Vidám gyereknapi programokat szerveztek Kádártán vasárnap, ahol átadták az idei Dévai Bíró Mátyás-díjat is, amivel hagyományosan azt a helyi lakost ismerik el, aki sokat tett Kádárta közösségéért. A nap további részében koncerteken és utcabálon szórakozhattak a városrész lakói és akik ellátogattak Kádártára.