Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C

Az időseket ünnepelték

2022. szeptember 30. 11:07
Zenés műsorral kedveskedett a veszprémi időseknek az Agóra az idősek világnapján pénteken.

Az idősek világnapját minden évben október elsején ünneplik az ENSZ döntése nyomán, 1991 óta. A vilgnap eredeti célja az volt, hogy felhívják a figyelmet az időseket érintő problémákra: a korral járó fizikai nehézségekre, az elmagányosodásra, a nehéz megélhetésre vagy a bántalmazásra. A világnap egyúttal lehetőséget is teremt arra, hogy megköszönjük a minket és szüleinket felnevelő generációk egész életen át tartó munkáját. Ebből az alkalommal zenés műsorral kedveskedett a város szépkorú lakosainak az Agóra: a színpadon Dominek Anna és Horváth Andor Zárai-Vámos estjét mutatták be.

A rendezvényen Porga Gyula köszöntötte a megjelenteket. A polgármester rámutatott: egy város erejét az adja, ha a különböző korosztályok, különböző érdeklődésű emberek megférnek egymás mellett, tisztelik egymást, bizalom van közöttük. Ebben az idősebb generáció példát mutatott az életük során, és ez a példa beérett. Az elmúlt években, a pandémia idején a fiatalok első szóra jöttek segíteni, és ezt az idősebb korosztálytól tanulták, az ő nevelésüknek köszönhető. A nyugdíjasok ma is példát mutatnak a derűvel, közösségükkel, ötleteikkel. 

A polgármester előrevetítette: ismét nehéz időszak előtt állunk, ami az embereknek, családoknak és a város közösségének is kihívást jelent majd. Ugyanakkor az energiaválság közepette vár ránk 2023, amikor megmutathatjuk ország-világnak a kultúránkat és vendégül láthatjuk Európát. A kultúra, a közösség reménye jelenti a fényt az alagút végén a nehéz időkben, és az a példamutatás, amit az idősek tanúsítottak azzal, ahogy az életük során felmerült nehézségeket rendre megoldották.

A falvakban is ünnepelték az időseket
A héten Tésen is megtartották az immáron hagyományosnak mondható Idősek napja ünnepséget. A bakonyi településen közel 50 helybéli találkozott, akiket a polgármester mellett Ovádi Péter, országgyűlési képviselő köszöntött. Utóbbi egy felolvasással is készült,  Aranyosi Ervin Az élet szép című művéből olvasott fel a megjelenteknek.

vehir.hu
további cikkek
Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem közélet Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. ma 10:03 Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része közélet Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része Európai uniós forrásokból és technikai segítséggel állhat helyre a január végén leállt Barátság kőolajvezeték, amelynek köszönhetően a jövőben ismét zavartalan lehet a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia irányába. Bár a brüsszeli vezetők és az ukrán elnök a technikai akadályok elhárítását hangsúlyozzák, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter más tényezőkre is felhívta a figyelmet, szerinte egy színjáték zajlik most is. tegnap 16:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.