Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Jobb és biztonságosabb lett az út Sóly és Királyszentistván között

2022. október 9. 13:35
Száz méter híján mintegy három kilométer hosszan újult meg az út Sóly belterületén, illetve a Királyszentistvánra vezető szakaszon.

A projekt a Területfejlesztési Operatív Program támogatásával, 404 millió forintból valósult meg a STRABAG kivitelezésében.

A helyi lakosoknak ezzel régi vágya valósult meg: Ovádi Péter országgyűlési képviselő szerint az itt élőknek a tavaly átadott Litér és Királyszentistván közötti bicikliút mellett a legfontosabb célkitűzése a Sóly belterületi, illetve a két települést összekötő út felújítása volt. A beruházásra valóban nagy szükség: sokáig a térség egyik legrosszabb minőségi útja volt, amit számos kátyú, felhullámzódott burkolat jellemzett. A fejlesztésnek köszönhetően viszont nemcsak a biztonságosabb és korszerűbb közlekedést sikerül biztosítani, valamint a két település minőségi összekötését, de ahogy arra a képviselő rávilágított, az emberek összeköttetése is megvalósult ezzel, ráadásul a belterületi út megújulása Sóly összképét is javítja.

Kőszegi Ilona, Királyszentistván polgármestere a szombati sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a megújult út nemcsak a két település között képez hidat és az itt élők életminőségét befolyásolja, de az erre kirándulók számára is megkönnyíti a közlekedést és fokozza az élményt, s bízik benne, hosszú időn keresztül sikerül megőrizni az út minőségét.

Kaptur József, Sóly polgármestere köszönetét fejezte ki a közútkezelőnek a pontos és precíz kivitelezésért, illetve amiért kiemelt figyelmet fordítottak a lakossági igényekre és igyekeztek azt maximálisan kielégíteni. Mint mondta, a köszönet az erre közlekedő buszjáratok sofőrjeinek nevében is szól, hiszen a rossz minőségű úton korábban meglehetősen veszélyes volt napi szinten többször egy nagyobb járművel közlekedni. A polgármester ugyanakkor hangsúlyozta, továbbra is oda kell figyelni a veszélyforrásokra: egy megújult úton hajlamosak vagyunk nagyobb sebességgel hajtani annak ellenére is, hogy belterületi útról van szó, a balesetmentes közlekedés azonban csak akkor lehetséges, ha betartjuk az előírásokat.

Bertalan Melinda
Kovács Bálint
további cikkek
Első ízben adtak át állatvédelmi szakmai díjakat az állatok világnapja alkalmából Első ízben adtak át állatvédelmi szakmai díjakat az állatok világnapja alkalmából 2023. október 4-én, az állatok világnapján első ízben adták át a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány és az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért Felelős Kormánybiztosi Titkárság által közösen alapított állatvédelmi szakmai díjakat. Az Év Állatvédő Állatorvosa, Jogásza, Állatkerti Szakembere, Civile és Közéleti Személyisége díjakat Tuzson Bence igazságügyi miniszter, Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos és Vetter Szilvia, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány elnöke adták át.  ma 13:06 Veszprémi projektekkel ismerkedhettek a jövő építészei Veszprémi projektekkel ismerkedhettek a jövő építészei Szakmai napot rendeztek a Táncsics Mihály Technikumban kedden az építészet világnapja alkalmából. ma 10:49 Hároméves stratégiai keretszerződést kötött a MOL és a Pannon Egyetem Hároméves stratégiai keretszerződést kötött a MOL és a Pannon Egyetem Három évre szóló együttműködési megállapodást írt alá a MOL és a Pannon Egyetem, amelynek célja, hogy folyamatos utánpótlást biztosítson az energiaipar számára és támogassa a körforgásos gazdasághoz kapcsolódó kutatás-fejlesztési tevékenységet. tegnap 11:05 A vártnál is nagyobb siker volt az állatvédelmi piknik A vártnál is nagyobb siker volt az állatvédelmi piknik A becslések szerint több ezer ember vett részt az idei Állatvédelmi Témahét nyitóeseményén Budapesten. 2023. október 2. 15:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.