Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A zene díjazottjai

2010. május 8. 10:22
Odaítélték a Csermák-díjakat: Józsa Bálint az év diákja címet érdemelte ki, az év tanára pedig Szerdahelyi Károly lett.

Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Csermák Napok Zenei Fesztivált. A rendezvény három napja alatt, számos koncertet adtak a növendékek. Minden korosztály talált magának programot, óralátogatásra is volt lehetőség. Bárki megismerhette az iskola tanulóit és betekintést nyerhetett a munkájukba.

A Veszprém Polgárai a Városi Zenedéért Alapítvány által 1995-ben alapított Csermák-díjat a tanári kar titkos szavazása alapján ítélik oda az év tanárának és az év növendékének. A díj igazi értékét a közösség megbecsülése jelenti.

Idén Józsa Bálint lett az év növendéke, aki 2000 óta a Csermák Antal Zeneiskola tanulója, és felvételt nyert a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskolába. A Csermák-díjat Debreczenyi János polgármester adta át.

Az év tanára Szerdahelyi Károly, 1981 óta tanít az iskolában. Tanítványai közül sokan választották a zenét hivatásul. Díját dr. Simon Attilától, a Veszprém Polgárai a Városi Zenedéért Alapítvány kuratóriumi elnökétől vette át.

Ódor Eszter

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.