Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C

Iskolák és óvodák udvarát díszítik a továbbiakban a városi tulipánok

2022. október 26. 12:00
Veszprém-szerte mintegy tízezer tulipánhagymát ültetnek el az iskolákban és az óvodákban novemberig az újrahasznosítás jegyében.

Tavasszal az egyik legpompásabb látványt jelentik a városban a virágba borult parkok, a tulipánok kavalkádja a járdaszigetekben. Az egységes összképhez azonban szükség van arra, hogy minden évben friss hagymák kerüljenek a földbe, ugyanakkor kár lenne az egyébként még jó állapotú hagymákat hulladékként kezelni.

A VKSZ Zrt. éppen ezért találta ki, hogy a városi zöldfelület gondozásban megjelenő alapanyagokat jó célra ajánlja fel és továbbhasznosítja, amelyek aztán ugyanúgy a környezet szépítéséhez járulnak hozzá: a földből kikerülő tulipánhagymákat az óvodák, általános iskolák, adott esetben középiskolák kapják meg.

Kedden például a Csillag úti óvodában ültethették el a gyerekek a virágokat, ahol Temesvári Balázs, a közüzemi szolgáltató vezérigazgatója elmondta, társadalmi felelősségvállalás programjuk kiemelt feladata a városi közösség érzékenyítése, amelyre a legifjabbak különösen fogékonyak.

Brányi Mária alpolgármester, a választókerület önkormányzati képviselője szerint ez a tevékenység ráadásul ahhoz is hozzájárul, hogy a gyerekek jobban megismerjék a környezetüket, tisztelet alakuljon ki bennük iránta, hiszen minél fiatalabb korban alapozódik meg a környezetszépítés iránti igényük, annál tartósabb marad az felnőtt korukban is. Sok kisgyereknek azonban a saját, otthoni környezetében a lakóhelyi sajátosságok miatt nincs lehetősége a kertészkedésre, a komolyabb növényismeretre, a haszon- és dísznövények ültetésének, nevelésének elsajátítása azonban mindenki számára hasznos lehet. Közben pedig a természettudatos nevelés mellett a közösségépítés is megvalósul, mely a Cselekvő Közösségek program célja.

A tulipánok az árvácskák társaságában díszítik majd a Csillag úti óvoda udvarátA tulipánok az árvácskák társaságában díszítik majd a Csillag úti óvoda udvarát

Az esemény támogató partnere a BABAKO Egyesület is: az általuk működtetett zöldkoordinátori hálózat mintegy 50 pedagógust foglal magába, ők azok, akik a VKSZ Zrt. hat éve létrehozott programjában is segítenek. Mint Szűcs Attilától, az egyesület elnökétől megtudtuk, a tulipánhagyma ültetés az egyik legsikeresebb programjuk az iskolai és óvodai környezet támogatását illetően: az idei programban az összes helyi óvoda és általános iskola, valamint két középiskola részvételével legkevesebb 3000 gyereket sikerült bevonniuk a projektbe.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. ma 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. ma 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.