Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Felmérte az elért megtakarításokat az Energetikai Tanács

2022. november 17. 15:18
Már most látszanak az első eredményei annak, hogy a város visszafogta az energiafelhasználását – derült ki az Energetikai Tanács beszámolójából a novemberi közgyűlésen csütörtökön.

Az Energetikai Tanács összesítette az eddigi megtakarításokat. 

Kulturális intézmények

A Petőfi színház a 2021. év azonos időszakához viszonyítva tíz és fél millió forintot takarított meg, ebből hétmillió gázdíj. A Művészetek Házában negyedével csökkent az energiafelhasználás.Az Agórában és intézményeiben a villanyfogyasztás napi 115kW-tal, a távhő napi 1,3 GJ-lal csökkent. A megyei könyvtár gázfogyasztása tavaly októberhez képest 5648 m3-rel csökkent, a megtakarítás csaknem kétmillió forint. 

Oktatási-nevelési és szociális intézmények

Az óvodákban a gázfogyasztás átlagosan 34 százalékkal, a villamosenergia-fogyasztás 23 százalékkal csökkent. A bölcsődékben a gázfogyasztás átlagosan 54 százalékkal, a villamosenergia-fogyasztás 12 százalékkal csökkent. A Cholnoky iskola és a közgazdasági technikum területein található forfa épületekben lekapcsolták a fűtést. 

Irodaépületek, önkormányzati cégek és polgármesteri hivatal

A volt SZMT-székház bérletére kiírt pályázatra nem jelentkezett senki, így ott leállítják a fűtést. Szintén leállítják a fűtési rendszert a Mártírok útja 11. irodaépületben, aminek üzemeltetése az elmúlt évben havi félmilliós költséget jelentett. A VKSZ Zrt. telephelyein a gázfogyasztás közel felére esett, a villamosenergia-fogyasztás 10-15 százalékos csökkenést mutat a 2021-es évhez képest. A Veszprémi Intézményi Szolgáltató Szervezet megtakarítása 1,2 millió forint. A polgármesteri hivatal a tavalyi év azonos időszakához képest 28 százalékkal kevesebb
villamosenergiát és 71 százaékkal kevesebb gázt fogyasztott, ezzel 2,3 millió forintot takarított meg.

Változik néhány bevezetett korlátozás

Az Energetikai Tanács javaslata alapján a dózsavárosi idősek klubja a korábbi gyakorlatnak megfelelő nyitvatartási időben működik tovább. A Gyulafirátóti Művelődési Ház délutáni, este nyolcig tartó nyitvatartással üzemelhet, az itteni könyvtárat azonban bezárják, a könyvtári szolgáltatáshoz azonban továbbra is hozzá lehet férni. 

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Régi-új vezetők a veszprémi szakképzés élén Veszprémi Szakképzési Centrum Régi-új vezetők a veszprémi szakképzés élén A kedvezőtlen demográfiai trendek ellenére a szakképzés folyamatosan bővülni tud. Hogy pontosan miért lehet ez, arról is beszélt a Veszprémi Szakképzési Centrum két vezetője egy háttérbeszélgetésen, Kavalecz Gábor, aki januártól a főigazgatói székből ült át a kancelláriba, az ő helyét pedig Kövesdi Anett foglalta el az intézmény szakmai vezetésében. ma 14:19 Parasztviselet nótakísérettel nyugdíjas Parasztviselet nótakísérettel Az Ezerarcú Bónusz Szenior Klub meghívására Káplán György énekművész tartott színes előadást március 25-én, kedden a magyar parasztviseletről az Agórában. ma 11:02 Donald Trump huszonöt százalékos vámot jelentett be minden külföldről az Egyesült Államokba behozott gépjármű után közélet Donald Trump huszonöt százalékos vámot jelentett be minden külföldről az Egyesült Államokba behozott gépjármű után Az Egyesült Államok 25 százalékos vámot vet ki minden külföldön gyártott importált gépjárműre április 2-tól - jelentette be Donald Trump elnök szerdán. ma 8:35 Sárközi Ákos hatfogásos Michelin-csillagos vacsorával érkezik a Malomkert Sörházba gasztronómia Sárközi Ákos hatfogásos Michelin-csillagos vacsorával érkezik a Malomkert Sörházba Május veszprémi gasztrodurranása lesz az az exkluzív vacsora, amivel a Malomkert Sörház készül. A Michelin-csillagos Sárközi Ákos helyi kollégájával, a Malomkert séfjével, Holczer Lászlóval egy hatfogásos vacsorával készül. A menüsor pontos tételeit ugyan nem árulták el, de így is sok mindenre fény derült a vacsorával kapcsolatban, amikor szerdán a népszerű séf Veszprémbe látogatott. tegnap 23:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.