2023. június 3.
//
Klotild névnap

Családi látogatószobát adtak át a koraszülöttek világnapján

A Csolnoky Ferenc Kórház a koraszülöttek világnapján egy családi látogató szobát adott át, hogy a szülőkön túl a család többi tagjai is látogathassák az újszülöttet.

Több mint tíz éve ünnepeljük a koraszülöttek nemzetközi világnapját, ezen a napon (november 17), a szakemberek az idő előtt született babák életéért vívott küzdelemre hívják fel a figyelmet. Magyarországon évente nyolcezer család kénytelen szembenézni a sokszor erőt próbáló, lelkileg és fizikailag is megterhelő kihívással. A Csolnoky Ferenc Kórházban évente 250-260 koraszülöttet gondoznak a Perinatális Intenzív Centrum (PIC) szakorvosai, egészségügyi szakemberei.

Az elmúlt két évben nem volt lehetőség az újszülöttek világnapját ünnepelni, így most külön öröm volt a kórház számára, hogy megvalósulhatott az esemény. Az intézmény nem engedi el a koraszülöttek kezét, a gyakori ellenőrzések mind zálogai annak, hogy egészséges felnőttként élhessenek, és a koraszülöttség csupán egy emlékké váljon számukra. A fejlett technikáknak köszönhetően a koraszülötteknek nem csak az életben maradási esélyei, de az életminőségük is számottevően javultak.

Tenk Tamás, a Bébi Koraszülött Mentő Alapítvány kuratóriumi elnöke is köszöntötte az ünnep résztvevőit, majd szót Szabó Éva főorvos részletesen is beszámolt az új látogatószobáról.

Mivel a gyermek számára a család a legfontosabb, így nem volt kérdés, hogy szükség van a családi térre, hiszen egy koraszülött esetlegesen három hónapon át is kórházi ellátásra szorulhat.

2018-ban az intézmény egy pályázati felhívásra adta be elképzelésit, hiszen itt nem csupán egy szobáról beszélünk, de ki kellett alakítani a tér technikai feltételeit is. Bár a pályázatot három éve írták ki, a covid nem tette lehetővé a használatát.

Az ünnepélyen zenei foglalkozással, valamint terápiás kutyák bemutatásával is kedveskedtek. A rendezvény második felében a főbejáratnál szerveztek fényfestést: lila színnel borították be a kórház homlokzatát.

Szabó Eszter
Szalai Csaba

További cikkek

Főorvos és vezető asszisztens kapta a Csolnoky-emlékérmet
Főorvos és vezető asszisztens kapta a Csolnoky-emlékérmet
Dr. Cselik Zsolt és Váradi Beáta munkásságát ismerte el emlékéremmel a Csolnoky Emlékbizottság. A díjakat szerdán adták át a bizottság ülésén, a vármegyei kórházban.
A Triton Life az ország legjobban fejlődő magánegészségügyi központja nyitott új központot Veszprémben
A Triton Life az ország legjobban fejlődő magánegészségügyi központja nyitott új központot Veszprémben
Megnyitott a Triton Life magánegészségügyi központ veszprémi diagnosztikai centrumja. A teljes egészében magyar tulajdonú vállalkozásnak ez a hetedik vidéki központja, hosszú távon pedig régiós szerepvállalásra készülnek. Alapelvüket úgy fogalmazták meg a pénteki megnyitón, mint hogy „a beteg érdeke mindenek felett”.
A menstruációs szegénység ellen tenne az LMP
A menstruációs szegénység ellen tenne az LMP
Gerstmár Ferenc, az LMP veszprémi önkormányzati képviselője Bakos Bernadett országgyűlési képviselővel tartott közös sajtótájékoztatót szerda délelőtt.
Ápolókat díjaztak a Csolnoky Ferenc Kórházban
Ápolókat díjaztak a Csolnoky Ferenc Kórházban
Csütörtök délelőtt az ápolók napja alkalmából köszönték meg az ápolók áldozatos munkáját.
Az egészségügybe csábítanák a fiatalokat
Az egészségügybe csábítanák a fiatalokat
Egészségügyi pályaorientációs napon fogadtak általános és középiskolás fiatalokat a Csolnoky Ferenc Kórházban szerdán.