Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. november 29. Taksony
Veszprém
-1°C
2023. november 29. Taksony
Veszprém
-1°C

Ötven év, millió élmény

2022. november 19. 4:00
Fennállásának ötvenedik évfordulóját ünnepelte pénteken a Gyulafirátóti Művelődési Ház.

1972-ben épült a Gyulafirátóti Művelődési Ház, ami azóta is a településrész közösségi életének fontos helyszíne. Szervezi a hagyományőrző rendezvényeket, ünnepségeket, kulturális eseményeket, és otthont ad a megannyi rátóti kulturális csoportnak és civil szervezetnek. 

Ezek a csoportok ünnepelték péntek kora este a ház ötvenéves jubileumát. A rendezvényen Porga Gyula polgármester köszöntötte a rátótiakat. Rámutatott: bár a művelődési ház évfordulója adta ennek a találkozónak az apropóját, valójában nem az épületet ünnepeljük – az csak tégla, habarcs és mész, amit az itt élők töltenek meg élettel nap mint nap. Minden mögött, ami e között a négy fal között történt, legyen az bál, táncpróba vagy ünnepség, ott vannak az élmények. Megélhetjük azt, hogy nem vagyunk egyedül. Ez adja az igazi erőnket: hogy közösség vagyunk, és amikor összejövünk, bármilyen okból tesszük is, számíthatunk egymásra a bánatunkban és megoszthatjuk egymással az örömünket. 

Mindaz, amit az itt működő csoportok az elmúlt ötven évben létrehoztak, az a rátótiakat dicséri – folytatta a polgármester, hozzátéve: hálás a fél évszázados aktivitásért és örömmel látja, hogy fiatalok és gyerekek is jelen vannak az ünnepségen, ez ugyanis azt jelzi, hogy a művelődési ház nemcsak nagy múltat tudhat maga mögött, de szép jövő előtt is áll. Záró gondolatként megjegyezte: a kis közösségeknek köszönhetjük, hogy jövőre Veszprém lesz Európa Kulturális Fővárosa, ebben a gyulafirátótiaknak is nagy szerepük volt. Azt kívánta a településrész lakóinak, hogy még sok-sok élményt éljenek meg ezek között a falak között.

Érzelmekkel teli hangon beszélt az intézmény történetéről Némethné Gunther Teréz, aki 1993 óta vezeti a művelődési házat. Mint mondta, az intézmény vált második otthonává, mukatársaival alázattal, empátiával fogadták a programokra érkező vendégeket, az itt működő szervezeteket. Hozzátette: az elmúlt közel harminc évben ő maga is sokat fejlődött, tanult azoktól, akik az épületben megfordultak, és sok felemelő pillanatot, katarzis élményt köszönhet a csoportjaiknak. 

Ezen csoportok közül néhány – régebb óta működők és egészen fiatalok is – színvonalas műsort színpadra állítva tette szebbé a félévszázados jubileumi ünnepséget. 

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Egy közösség, amely tényleg érti, mit jelent jóban-rosszban együtt lenni Egy közösség, amely tényleg érti, mit jelent jóban-rosszban együtt lenni Alakulásuk után rögvest egy mindenkit bezáró világjárvánnyal kellett szembenézniük, ez mégsem rengette meg az elképzeléseiket: a Cholnoky Kerekasztal várt, kitartott, újra aktivizálódott és ma már negyedik születésnapját ünnepelhette. tegnap 15:43 Programajánló: a japán kultúra veszprémi szemmel Művészetek Háza Programajánló: a japán kultúra veszprémi szemmel Izgalmasnak ígérkező programmal várja szerda este az érdeklődőket a Művészetek Háza és a FOTON, ahol egészen a „felkelő Nap országáig” utazhat el a közönség, legalábbis két veszprémi fotós objektívén keresztül ismerhetik meg a távol-keleti ország kultúráját. tegnap 12:01 Párszázas ajánlat a V-Busztól: jönnek a 350 forintos diákbérletek V-Busz Párszázas ajánlat a V-Busztól: jönnek a 350 forintos diákbérletek 2024. február 1-től egy vonaljegy áráért utazhatnak a veszprémi helyi járatokon a diákok, jelentette be Porga Gyula polgármester. A V-Busz életében azonban nem ez lesz az egyetlen újítás a jövő évben, hamarosan új elektromos járművekkel is bővülhet a buszflotta. tegnap 11:49 Karikó Katalin diákévei a Lovassyban Karikó Katalin diákévei a Lovassyban A Nobel-díjas magyar biokémikus diákéveinek dokumentumai mellett a legérdekesebb, tudományhoz kötődő kitüntetéseit, elismeréseit is megmutatja a Szegedi Tudományegyetem által gondozott kiállítás a Lovassy László Gimnáziumban. tegnap 15:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.