2023. június 8.
//
Medárd névnap

Akit a sors lengedező szellői sokszor és sokfelé sodortak

Csütörtök délután a Csikász galériában bemutatták a Cholnoky-sorozat harmadik részét, Cholnoky László: Fekete szárnyak című válogatást.

A kisregényeket és novellákat tartalmazó könyv egy sorozat, méghozzá A veszprémi Cholnokyak harmadik része. Korábban már napvilágot látott Cholnoky Jenő önéletírása, valamint Cholnoky Viktor: A sekrestyés című kötete. A könyvek megjelenéséhez közreműködött a Pesti Kalligram, valamint a Művészetek Háza Veszprém, továbbá hozzájárult az EKF 2023 támogatása is.

A csütörtöki könyvbemutatón Herth Viktória kérdezte Tóth Ramónát, a Kalligram kiadó munkatársát, valamint Géczi János József Attila-díjas írót, költőt, a sorozat szerkesztőjét. Géczi felhívta a figyelmet arra: nem feltétlenül azok az írások kerültek a kötetbe, amelyeket a szakma a legjobbaknak tart, hiszen az is szempont volt, hogy Veszprém fókuszban legyen. Így az írások a királynék városához kötődnek.

Tóth Ramóna hálás feladatként élte meg, hogy foglalkozhat a Cholnokyakkal. Elmondása és tapasztalata szerint könnyebbség, hogy amennyiben nem kortárs szerzőkkel foglalkozik, a szövegen már nem kell változtatni, ugyanakkor egy lezárt pályaműbe áshatja bele magát, ami mindig nagy élmény számára. Ahogy kifejtette, rendkívül közel áll hozzá az a fajta stílus, amellyel Cholnoky László a posztmodern embert ábrázolja. Minden igyekezet és próbálkozás ellenére végül ugyanannak a falnak megy neki, amelyről már számtalanszor lepattant...

Ramóna kiemelte a lélek ábrázolásának különlegességét. A környezet nyomot hagy az ember lelkén, és valami sötét nyomként ott marad. A könyvbemutatón Herth Viktória a Fekete szárnyak önéletrajzi töredékeinek fejezetéből olvasott fel.

"Akit a sors lengedező szellői sokszor és sokfelé sodortak", olvasható az önéletrajzi töredékben. Cholnoky László ötvenéves volt, amikor véget vetett életének. Ahogy a beszélgetésen szóba került, komoly gondjai voltak az alkohollal, csak úgy, mint édesapjának és testvéreinek. Géczi János, Cholnoky László munkásságának ismerője elmondta: sokan úgy gondolják, László nem saját kezűleg vetett véget életének, noha véleménye szerint mégis, hiszen egész írói munkásságában azt latolgatja, miként lehet hangosan elmenni...

Szabó Eszter
Domján Attila

További cikkek

Zárva a könyvtár? Vigye vissza könyvét!
Zárva a könyvtár? Vigye vissza könyvét!
Többé nem kell a könyvtár nyitvatartásához alkalmazkodni, ha könyvet szeretnénk visszavinni az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Cholnoky lakótelepi Könyvtárába, ugyanis a péntek délelőtt – a könyvtárosok világnapján – átadott Biblioboxba bármikor elhelyezheti lejárt, vagy kiolvasott könyveit.
Megjelent a Kézi-könyv, amely bemutatja a magyar kézilabdázás történetét
Megjelent a Kézi-könyv, amely bemutatja a magyar kézilabdázás történetét
A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) kiadásában, a Magyar Sportújságírók Szövetsége Nagy Béla-programjának támogatásával megjelent a "Kézi-könyv", a magyar kézilabdázás történetét 1926-tól bemutató exkluzív kiadvány, amely fotók, statisztikák és sztorik segítségével kalauzol végig a sportág múltján a jelenig.
Ha végtelen számú életet élhetnél, te melyiket választanád?
Ha végtelen számú életet élhetnél, te melyiket választanád?
Vajon hogyan alakulna az életünk, ha egy-egy helyzetben másként döntenénk? És tényleg boldogabbak lennénk egy másik életben, vagy előbb-utóbb ott is utolérnének bennünket a csalódások? Matt Haig Éjfél Könyvtár című regénye izgalmas filozófiai mese a megbánásokról és arról, végső soron miért csak egy életünk lehet.
Könyvben elevenedik meg a kézilabdacsapat története
Könyvben elevenedik meg a kézilabdacsapat története
Fennállásának 45. évfordulójához érkezik idén a veszprémi kézilabdacsapat, a jubileum megünneplésében pedig egy új kötet is segít: a Stadion Kiadó gondozásában megjelent Veszprémi Építők SE története című könyv az egyesület első éveibe kalauzol vissza.
Veszprém egy különleges arborétum
Veszprém egy különleges arborétum
Ritka, hogy egy város olyan gazdag növényvilággal rendelkezzen, mint Veszprém. Az, hogy ez mégis így van, nagyrészt Strenner József egykori főkertésznek köszönhető, aki kötetbe is foglalta a megyeszékhely fáinak és bokrainak történetét.