Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
8°C
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
8°C

A nemzeti konzultáció az egyik válasz az elhibázott brüsszeli szankciókra

2022. december 1. 15:00
Az elhibázott brüsszeli szankciókról és a magyar kormány erre adott válaszairól tartott közös sajtótájékoztatót Ovádi Péter, országgyűlési képviselő és Soltész Miklós, egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár szerdán délután Veszprémben. A sajtótájékoztatón bemutatták a legújabb nemzeti konzultáció témaköreit is, valamint kiderült, miért fontos az, hogy minél többen részt vegyenek a kitöltésében.

Ovádi Péter a sajtótájékoztató elején felidézte, amikor 2018-ban első alkalommal választották meg a térség képviselőjének, azt mondta, folyamatosan elérhető képviselő lesz, aki minden alkalmat megragad, hogy személyesen találkozhasson a választókörzetében élőkkel. Azóta a 150. fogadóóráján is túl van, Veszprémben havonta, a kistelepülések mindegyikén pedig évente egyszer tart ilyen találkozókat.

Ehhez kapcsolódva elmondta, egy politikai közösség is akkor lesz hiteles, ha a kölcsönös kommunikációra épít, ezért is van nagy jelentősége, hogy folyamatos legyen a párbeszéd, jelen esetben pedig minél többen részt vegyenek az immáron tizenkettedik nemzeti konzultációban, ami a brüsszeli szankciókról kérdezi a magyarokat.

Ovádi Péter megjegyezte, az Európai Unió nem találta meg az eszközöket arra, hogyan kell jól reagálni az ukrán háborúra, erről pedig most mindenki elmondhatja a véleményét. Hozzátette, Veszprém és térsége a korábbi alkalmak során is rendkívül aktív volt, amikor a Kormány nemzeti konzultációt hirdetett, most is magas részvételre számít.

Soltész Miklós államtitkár ezután kiegészítve az elhangzottakat elmondta, a Kormány alapelve, hogy nem csak kampányidőszakban szükséges, hogy az emberek kinyilvánítsák a véleményüket. Most ismét egy olyan helyzet állt elő, ahol egyértelműen állást kell foglalni bizonyos kérdésekben, mondta.

A háborús események kapcsán kiemelte, a Kormány egyértelműen a béke pártján el, ezt pedig fokozatosan lehet elérni: először tűzszünetet kell kötni, majd a béketárgyalások megindítására lenne szükség, végül békét kötnek a felek.

Hozzátette, látják, hogy a háború mekkora veszteségekkel jár a szomszédos népnek és milyen nagy humanitárius problémát okoz, amire választ kell adnia Európának, de a Kormány egyértelmű véleménye szerint nem azzal a szankciós politikával, amit az EU képvisel.

Az EU olyan területeket célzott meg, amelyek nem hozták meg a kívánt eredményt, mondta Soltész Miklós, hiszen az oroszok így is eladták a nemzetközi piacon az energiahordozóikat, ráadásul jóval drágábban, mint korábban, viszont az európai szankciós politika miatt az öreg kontinens országai így a saját gazdaságukat hozták nehéz helyzetbe.

Az államtitkár kiemelte, a magyar kormány számos eszközzel küzd az elhibázott brüsszeli szankciók ellen, ilyen a több élelmiszerre és üzemanyagra bevezetett árstop, a rezsicsökkentés, valamint ehhez a sorhoz kapcsolódik a most elindított nemzeti konzultáció is.

A konzultációban 7 kérdésen keresztül lehet elmondani a véleményt azokról a területekről, amiket a szankciós politika érint:

  1. kőolaj;
  2. földgáz;
  3. nyersanyagok;
  4. nukleáris nyersanyagok;
  5. paksi bővítés;
  6. turizmus;
  7. élelmiszerek árának növekedése.

Soltész Miklós elmondta, Európában Magyarország az egyetlen, ahol efféle módon is megkérdezik az emberek véleményét olyan kérdésekben, amelyek mindenkit érintenek.

Hozzátette, habár a magyar emberek többsége láthatóan elutasítja a szankciókat, a hazai baloldal idehaza és Brüsszelben is azért dolgozik, hogy Magyarországot ezért a szankcióellenes politikájáért megbüntessék. Rávilágított azokra a nemrég napvilágot látott hírekre is, miszerint állítólag több esetben is külföldi támogatások érkeztek az ellenzéki pártokhoz a tavaszi kampány során. Ez Soltész Miklós szerint az egyértelmű jele annak, hogy külföldről próbálták meg befolyásolni a magyar választásokat.

Magyarország továbbra sem tűri, hogy kívülről avatkozzanak be az ország működésébe, a szankciós politikát elutasítják, ugyanakkor mindent megtesznek humanitárius területen az ukrán háború elől menekülőkért, húzta alá Soltész Miklós.

Hajas Bálint
Kovács Bálint
további cikkek
Navracsics Tibor úgy kapcsolta össze a vasárnapi két nagy nagyrendezvényt, hogy azt mégsem fertőzi a közbeszéd állapota Navracsics Tibor Navracsics Tibor úgy kapcsolta össze a vasárnapi két nagy nagyrendezvényt, hogy azt mégsem fertőzi a közbeszéd állapota Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Facebookra feltöltött videójában a vasárnapi fideszes Békemenet és tiszás Nemzeti Menet kapcsán osztott meg egy érdekes gondolatot, amelyben sikerült politikailag úgy összekapcsolni a két eseményt, hogy abban mégsem jelenik meg a két nagytábor közötti zsigeri ellentét. tegnap 15:03 A veszprémiek egyértelműen kimondták: szeretnének jelölti vitát közélet A veszprémiek egyértelműen kimondták: szeretnének jelölti vitát A Vehíren közzétettünk egy szavazást egy egyszerű kérdéssel: Ön kíváncsi lenne egy politikai vitára a veszprémi képviselőjelöltek között? A szavazást most lezártuk, az eredmények pedig magukért beszélnek. 2026. március 12. 17:06 Politikai célkeresztben a Kutyapárt és annak veszprémi jelöltje választás 2026 Politikai célkeresztben a Kutyapárt és annak veszprémi jelöltje Minden jel arra mutat, hogy egy összehangolt politikai akció célkeresztjébe került a Kétfarkú Kutyapárt több mint harminc jelöltje, többek közt a veszprémi Szücs Zoltán is. Miután az aláírásgyűjtés során sikeresen összegyűjtötték és leadták az induláshoz szükséges ötszáz aláírást, a határidő lejárta előtti utolsó órákban az ország számos választókörzetében jogilag megtámadták ezt. De vajon kinek az érdeke lehet ez? 2026. március 10. 12:12

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.