Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C

Helyi gyermekek írtak szlogeneket a V-Busznak

2022. december 3. 16:34
Menő, ha már suliba nem kísér az anyukád, gyere a megállóba, várunk a barátokkal. Ne lógjál a Facebook-on, utazzál V-Buszon!

Ilyen és ehhez hasonló szlogenek érkeztek be veszprémi és környékbeli kisiskolásoktól és óvodásoktól a V-Busz, valamint a Kukkantó Baráti Kör Egyesület közös ötletpályázatára, amellyel a helyi közösségi közlekedést szerették volna népszerűsíteni, ám marketingügynökségek helyett a gyermeki kreativitásra bízva az ötletelést.

A pályázat eredményhirdetését szombaton délután tartották a belvárosi karácsonyi vásárban, ahol Polgári István, a V-Busz ügyvezetője rövid köszöntőjében elmondta, a V-Busz az elmúlt egy évben amellett, hogy lecserélte a teljes járműflottáját vadonatúj buszokra, valamint júniusban elektromos buszok is érkeztek Veszprémbe, több másik szemléletformáló programmal is igyekezett népszerűsíteni a közösségi közlekedést, mint környezettudatos közlekedési formát. Tavasszal rajzpályázatot szerveztek, ősszel pedig az Autómentes nap programjaiba kapcsolódtak be.

Polgári IstvánPolgári István

Ezekhez kapcsolódott a mostani szlogenpályázat, amelyben ismét a Kukkantó Egyesület volt a segítségükre.  A feladat nem volt bonyolult, ám annál több kreativitást igényelt: a V-Buszhoz, valamint a buszozáshoz kapcsolódóan vártak ötletes szlogeneket, rövid verseket.

Az ügyvezetőtől megtudtuk, több, mint 30 gyermek 50 pályamunkát adott be a pályázatra. A V-Busz és a Kukkantó Egyesület az összes indulót jutalmazta apró ajándékokkal, amelyeket szombaton adtak át a vásárban, a legfrappánsabbak pedig értékes tárgyi ajándékokat is kaptak, amellett, hogy Mikuláshoz közeledve a Kukkantó Egyesület jóvoltából több édességgel teli csomag is gazdára lelt.

Polgári István megjegyezte, néhány szlogenből és versből leképeződött egy átlagos veszprémi család reggeli rutinja is, néha vicces formában:

Kocsi helyett busz, nem hagy le a strucc.

Anya haja égnek áll, ha autóval megyünk, mert parkolót nem talál.

Az eredményhirdető után Somody Zsuzsától, a Kukkantó Baráti Kör Egyesület elnökétől megtudtuk, a legjobbnak ítélt verseket hamarosan a Veszprém TV-ben stúdióminőségben is rögzítik, ezek pedig a tervek szerint januártól hallhatóak lesznek a veszprémi járatokon is.

vehir.hu
Szalai Csaba
további cikkek
Közlekedés-fejlesztésnek tűnik, valójában egy komplexebb energetikai zöldberuházás is, ami a Haszkovó-fordulóra vár V-Busz Közlekedés-fejlesztésnek tűnik, valójában egy komplexebb energetikai zöldberuházás is, ami a Haszkovó-fordulóra vár Veszprém egyik legforgalmasabb csomópontja a buszközlekedés szempontjából a Haszkovó-buszforduló, és bár hiába fejlődött körülötte a lakótelep, ez a csomópont gyakorlatilag ugyanazt az arcát mutatja, mint amikor a hetvenes években kinőttek mellette a panelházak. Most viszont elérkezett az idő, hogy teljes ráncfelvarráson essen át, de itt még nem ér véget a fejlesztés, egy olyan energiatároló rendszert is kiépítenek ugyanitt, ami országosan egyedülállóvá teszi a veszprémi környezettudatos közösségi közlekedést. 2026. február 18. 21:32 V-Busz: a környezeti terhelés csökkent, a szolgáltatás színvonala nőtt 2025-ben közélet V-Busz: a környezeti terhelés csökkent, a szolgáltatás színvonala nőtt 2025-ben A veszprémi közösségi közlekedés tavalyi éve az optimalizációról és a digitalizációról szólt: miközben a járatkimaradások száma továbbra is minimális maradt, a jelképes összegű diákbérlet eladásai átlépték a százezres álomhatárt. 2026. február 2. 15:13 Zöld utat kapott a Haszkovó-forduló zöldítése közélet Zöld utat kapott a Haszkovó-forduló zöldítése A városi közgyűlés döntött a lakótelepi buszforduló fejlesztéséről, de napirend előtt szóba került a távhőszolgáltatás, a várfelújítás és az is, miért nincs még bankautomata Gyulafirátóton. 2026. január 29. 16:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.