A Győri Ítélőtábla jogerős határozatban tagadta meg a két bíróság kizárását az ügyből – tájékoztatta a táblabíróság büntető kollégiumának vezetője pénteken az MTI-t.
A vádlottak védői közül két budapesti ügyvéd nyújtott be kérelmet arra vonatkozóan, hogy a csoportosan elkövetett garázdaság és más bűncselekmények ügyében – a pernek 25 vádlottja van –,első fokon ne a Veszprémi Városi Bíróság, másodfokon pedig ne a Veszprém Megyei Bíróság járjon el.
Az ügyvédek a beadványukban elfogultságra hivatkoztak, ugyanis szerintük a Veszprém Megyei Bíróság elnöke a Marian Cozma-gyilkosságról készült, Szíven szúrt ország című filmben úgy nyilatkozott, hogy az előre vetítette a várható büntetési tételeket. Hivatkoztak az ügyvédek arra is, hogy Veszprémben olyan hangulat és légkör alakult ki a tragédiát követően, amely majd befolyással lehet a bírákra.
Az ítélőtábla úgy döntött: elutasítja a védői kérelmet, mert elfogulatlannak tekinthetők a veszprémi városi és megyei büntetőbírák. Hangsúlyozta: a veszprémi városi és megye büntetőbírák valamennyien írásban nyilatkoztak arról, hogy az ügyben teljesen elfogulatlanul, tárgyilagosan tudnák a bírósági eljárást lefolytatni, és ítéletet hozni.
Fejes Péter, Veszprém megye főügyésze korábbi sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy a Cozma-ügyben az emberölés bűntettétől elkülönítették a csoportosan elkövetett és a köznyugalmat súlyosan megzavaró garázdaság bűntettét; az emberölést tehát - hét vádlottal - első fokon a Veszprém Megyei Bíróság tárgyalja majd, a 25 vádlottas garázdaság bűntettében viszont a Veszprém Városi Bíróság jár el első fokon.
Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. Segítségére siető csapattársait - Zarko Sesumot, a szerb, Ivan Pesicet, a horvát kézilabda válogatott tagját - életveszélyesen megsebesítették, mindkettőjükön műtétet kellett elvégezni.