Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Sikeres tájbringa hétvége Balatonfüreden

2010. május 15. 12:00 // Forrás: Vajda Péter tájbringás
A veszprémi tájbringás fiatalok két magyar bajnoki címet, három ezüstöt, illetve egy bronzérmet gyűjtöttek be.

A veszprémi tájbringás fiatalok (Bedő Csaba, Németh Bence, Szűcs Soma és a Horváth testvérek) két magyar bajnoki címet és az ezzel járó aranyat, három ezüstöt, illetve egy bronzérmet gyűjtöttek be.

Április 23-25-én Balatonfüred adott otthont az újrainduló tájkerékpáros Világ-kupa első három fordulójának. A nemzetközi elittel teletűzdelt mezőnyben több szép magyar siker is született. A legkiemelkedőbb középtávon Cseh Veronika 3. helyezése, de ugyanebben a számban Füzy Anna és Koós Brigitta is nagyszerűen szerepelt, hisz mind a három magyar lány az első 13-ban végzett. Ezen kívül Füzy Anna a hosszú távon is a 8. Helyen ért célba. A fiú mezőnyben Rózsa László sprint 13. helye emelkedik leginkább ki.

A Világ-kupa mellett zajlott az MTBO Magyar Kupa is ami egyben cseh, szlovák, szlovén és horvát kupa futam is volt. A teljes cseh mezőny, az osztrák, orosz, lengyel és olasz, és természetesen a magyar ifi és junior válogatott is részt vett, így a veszprémi fiatalok egy rendkívül rangos mezőnyben versenghettek, nem sikertelenül.

A sprinten Horváth Gergő (VKE-Nelson) 2. lett a nemzetközi fi mezőnyben, majd középtávon 4. az orosz és cseh ifi kitűnőségek mögött, és ezzel országos középtávú magyar bajnoki címet szerzett.

A junioroknál Németh Bence nemzetközi 4. helyezett lett Bedő Csabi pedig 3. és ezzel magyar bajnok (mindkettő VKE-Nelson).

A vasárnapi hosszú távon végre felvirradt Horváth Marci VKE-Nelson napja, hisz az első két nap után végre technikai problémák nélkül úszta meg a versenyt, és jött be a cseh kiválóság mögött a 2. helyre, itt Szűcs Soma (VBT) a 8. A junioroknál Bedő Csabi hozta el a 3. helyet, míg Németh Bence a 7. helyen végzett.

A hétvége tehát ismét szép magyar ezzel szép veszprémi sikereket hozott, amelyek kecsegtetőek az idei szezonra, és a két év múlva Veszprém központtal rendezendő világbajnokságra nézve.

Galéria
Sikeres tájbringa hétvége Balatonfüreden
vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.