Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Esőben az autók és a látogatók

2010. május 16. 2:54
Majdnem elmosta az eső a hagyományos veszprémi autókiállítást, amelyen 15 kereskedés 22 márkával szerepelt.

A veszprémi márkakereskedők hisznek abban, hogy a kínálatot közel kell vinni a kereslethez. Eme elv alapján egy részük évek óta, egészen pontosan tizenhetedik alkalommal állította ki a kínálatot, szombaton és vasárnap, a bevásárlóközpont parkolójába, hogy mindenki számára kellemes hétvégét csapjanak.

Ugyanis a megyéből idesereglett huszonkét autómárka nem csak a legújabb fejlesztéseket, a legfrissebb szériaautókat hozta el bemutatásra, de óriási, akár 20-30 százalékos árengedményekkel is csábítják az érdeklődőket. A járműkereskedők mellett, az autóiparhoz kapcsolódó vállalkozások is bemutatják kínálatukat, és elektromos járművekkel is megismerkedhetnek a látogatók.

A borús idő, a hirtelen esőzések kissé összekuszálták a kiállítók és a látogatók terveit, ám összességében senki sem panaszkodhat sem az autókereskedőkre, sem a látogatók érdeklődésére.

Magyarországon a gazdasági válság mély nyomot hagyott az autópiacon is, hiszen komoly spórolásba kezdett a lakosság és – úgy tűnik - leghamarabb az új autó gondolatáról tudott lemondani. Feleannyi új gépjárművet helyeztek forgalomba az idei év első negyedévében Magyarországon, mint a tavalyi, hasonló időszakban. Az autókereskedők remélik, a válságból való kilábalás során, ez a gondolat ugrik vissza elsőként a fejekbe.

Az első három hónapban 10210 személyautó kelt el az országban, míg tavaly egész évben 61 ezer, ami igazi mélypont volt, de látva a negyedéves tízezres számot, ha idén összejön, az csoda lesz.

Áprilisban is első a Ford

Magyarországon továbbra is a Ford vezeti az újautó eladási listát. Tegyük hozzá, ebben az újabb rendőrautó-átadás is segítette. A Ford 2010 első harmadát tekintve 2162 gépjármű regisztrációjával, 12,9%-os piaci részesedéssel, magabiztos előnnyel őrzi első helyét a magyarországi személyautó- és haszongépjármű piacon.

A Ford legnagyobb darabszámban értékesített személyautó modelljének Magyarországon 2010 első négy hónapjában is az egyébiránt a teljes piacot tekintve is hazánk legnépszerűbb modelljének bizonyuló Focus volt, ezt követte a Mondeo és a Fiesta.

Áprilisig a Ford hazai értékesítésének 83,1%-át tették ki a személyautók, és 16,9%-át a haszongépjárművek.

Tiger Szabolcs

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.