Miután meggyújtottuk a negyedik gyertyát is az adventi koszorún, az ünnepi készülődés célegyenesébe fordulunk: már csak néhány napunk maradt, hogy minden ajándékot megvegyünk vagy elkészítsünk, hogy beszerezzük a hozzávalókat az ünnepi vacsorához, hogy megsüssük a süteményeket és kitakarítsuk a lakást. Ahogy fogy az idő, úgy fogy a türelem is.
Ráadásul mindenki más is ugyanezt éli, éppen ezért hatalmas a tömeg mindenütt. Lépni sem lehet a bevásárlóközpontban, kígyóznak a sorok a pénztárnál, torlódnak az autók az utakon. Sokunknál elszakad a cérna, és még ha nem is mondjuk ki, a fejünkben valószínűleg megfordul, hogy miért kell annyit válogatni az almák között; miért most akarja megtanulni az önkiszolgáló kassza használatát a néni, aki még sose látott érintőkijelzőt; miért nem működik a cipzár-elv, amikor elfogy a sáv; és miért fordult be elém a másik, amikor nekem lett volna elsőbbségem?!! Belehergeljük magunkat, és ezzel csak fokozzuk a saját stresszünket.
Mindenki ismeri a közmondást: aki keres, az talál. Az agyunk így működik: amire koncentrálunk, azt egy idő után automatikusan észrevesszük. Talán ismerős a helyzet, amikor új kabátot, sapkát, napszemüveget, táskát, cipőt, akármit szeretnénk venni, ilyenkor az utcán sétálva ezeket a kiegészítőket vesszük észre a többi emberen. Ugyanez a helyzet az érzelmekkel is: ha a negatív érzésekbe kapaszkodunk, akkor az agyunk automatikusan, tudat alatt is ezeket fogja keresni és erősíteni. Közben pedig elsétálunk millió apró hétköznapi csoda mellett, amiket élvezhetnénk.
Szóval én ezt tanácsolom az ünnepek előtt, meg úgy általában a szürke hétköznapokra is: minden pillanatban keressük azt, aminek örülhetünk. A napsütésnek, a hangulatos karácsonyi zenének, a kürtőskalács illatának – ha elkezdünk ezekre tudatosan odafigyelni, az agyunk rááll erre a programra, és egy idő után már észrevétlenül is ezt futtatja. A mindennapok apró csodái mintha maguktól ugranának elénk, hogy jobb mederbe tereljék a napunkat.
Persze ettől nem lesz rövidebb a sor, nem terem kristálycukor a polcon és ugyanúgy araszolunk a dugóban. A világot nem tudjuk megváltoztatni, de azt, hogy hogyan éljük meg, azt igen.
