2023. június 9.
//
Félix névnap

Csökken az arány, de így is több százan halnak meg évente közlekedési balesetben

2022. december 30. 15:16
mti
Húszéves viszonylatban jelentősen csökkent a közlekedési balesetekben elhunytak száma Magyarországon, de így is évente annyian vesztik életüket az utakon, mint megközelítőleg Királyszentistván település teljes népessége.

A statisztikát év végén a KSH tette közzé, ebből látszik, hogy legtöbben 2002-ben hunytak el balesetben, ezidáig pedig 2020-ban volt a legkisebb ennek az aránya, igaz, ebben az évben a koronavírus-járvány miatt az emberek mindennapi élete, így a közlekedési szokásaik is megváltoztak.

vehir.hu

További cikkek

Egy nap alatt elfogták az ötvenmilliós betörőt a veszprémi rendőrök
Egy nap alatt elfogták az ötvenmilliós betörőt a veszprémi rendőrök
Május végén egy dózsavárosi lakásba törtek be a betörők, ahonnan ötvenmillió forint értékben vittek el értéktárgyakat. Az esetnek több tanulsága is van, amiről szerdán sajtótájékoztató keretében számoltak be a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. Ugyanitt bemutatták azokat a tárgyakat is, amiket azóta megtaláltak a nyomozók, valamint a videófelvételt, amikor bilincsben elvezetik az egyik elkövetőt, akinek az elfogásához 24 órára volt csak szüksége a rendőröknek. Cikkünkben mi is megmutatjuk ezeket a részleteket.
Pedagógusnap Veszprémben: a vár ereje nem a falakon, hanem a várvédőkön múlik
Pedagógusnap Veszprémben: a vár ereje nem a falakon, hanem a várvédőkön múlik
Idén is átadták a Ranolder-díjakat Veszprémben, amivel rendszerint a város pedagógusait tüntetik ki minden évben. Az ünnepségen Porga Gyula polgármester a pedagógus társadalom jelenlegi helyzetéről is kendőzetlenül beszélt, megtartva az ünnepség méltóságát és a tanárok iránti tiszteletet.
Nyitott udvar – művészeti piknik a Lovassyban – június 15.
Nyitott udvar – művészeti piknik a Lovassyban – június 15.
A Lovassy László Gimnázium közössége nyitottsággal, barátsággal vár minden jelenlegi és volt lovassyst, vetésist, dlsb-st, szülőket, érdeklődőket a családbarát művészeti piknikükre.
Magyarországon is érzékelték a romániai földrengést
Magyarországon is érzékelték a romániai földrengést
A magyarországi lakosság is érzékelte a kedd este Romániában, Arad közelében bekövetkezett földrengést - közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium az MTI-vel.
Harminc éve csak növekszik a veszprémi cég
Harminc éve csak növekszik a veszprémi cég
Idén van a harmincadik évfordulója annak, hogy a német Continental autóipari vállalat megalapította veszprémi gyárát. Az évtizedek alatt a cég együtt változott az ipari trendekkel, de valahogy mindig sikerült elérni azt, hogy ne térjenek le a fejlődő pályáról. Kedden délelőtt a cég születésnapi ünnepségén erről is beszéltek a hazai és németországi vezetők, valamint elhangzott, hogy mi a szerepe a Continentalnak abban, hogy Veszprémnek a sport- és kukturális élete is folyamatosan fejlődik.