Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Ezért lógnak az alpinisták a Húszemeletes oldalán

2023. január 5. 15:20
Az előzetes átvizsgálás alapján kiderült, hogy néhány kerámiaelem meglazult a Húszemeletes homlokzatán, amelyeket a napokban alpintechnikával távolítanak el a szakemberek.

Emlékezetes esztendőhöz érkezett városunk, hiszen január 21-én kezdetét veszi az Európa Kulturális Fővárosa-program Veszprémben. A megnyitóhoz a szervezők több különlegességgel készülnek, a Húszemeletesnek komoly „látványfeladata” lesz – tudhattuk meg a társasház közös képviselőjétől.

Dörnyeiné Barabás Éva a megkeresésünkre elmondta, örömmel csatlakoztak a programhoz, ám a toronyház állapota megkövetelte, hogy bizonyos felújítások hajtsanak rajta végre. Mindezekben az önkormányzat, valamint az EKF is segítőkezet nyújtott, hiszen egy ikonikus épületről van szó.

Megtudhattuk, öt homlokzati elemet veszélyesnek nyilvánítottak a szakemberek, amelyek eltávolítását csütörtökön megkezdték az alpinisták. A munkálatok a terv szerint január 10-ére be is fejeződnek, így hamarosan már „újdonsült fényében” pompázhat a több mint hatvan méter magas épület.

Simon Dániel
Domján Attila
további cikkek
Leuven lesz Európa egyik kulturális fővárosa 2030-ban kultúra Leuven lesz Európa egyik kulturális fővárosa 2030-ban Egy ciprusi, valamint egy uniós tagjelölt ország városa mellett a belgiumi Leuven lesz Európa egyik kulturális fővárosa 2030-ban - tájékoztatott az Európai Bizottság pénteken. 2025. szeptember 26. 12:35 Kilenc európai ország együttműködése erősíti az Európa Kulturális Fővárosa programok örökségét Európa Kulturális Fővárosa Kilenc európai ország együttműködése erősíti az Európa Kulturális Fővárosa programok örökségét Kilenc európai ország indított közös kezdeményezést annak érdekében, hogy az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program hosszú távú hatása erőteljesebben érvényesüljön a régiófejlesztésben, túlmutatva a cím viselésének évén. Az ECoC Echo elnevezésű projekt olyan megoldásokra összpontosít, amelyek segítenek megőrizni és tovább erősíteni a címviselés alatt létrejött lendületet, elősegítve a kulturális szektor növekedését, a regionális fejlődést és a nemzetközi együttműködést. 2025. június 10. 7:21 Orbán Viktor: a veszprémi CODE a bátor és szokatlan, vagyis a vagány gondolkodás szimbóluma CODE Orbán Viktor: a veszprémi CODE a bátor és szokatlan, vagyis a vagány gondolkodás szimbóluma Veszprém megmutatja azt, hogyan kell új dolgokat kitalálni, megépíteni, átalakítani, miközben azok maradunk, akik vagyunk, vagyis hogyan kell konzervatív módon leleményesnek lenni, – mondta Orbán Viktor csütörtök délután Veszprémben a CODE Digitális Élményközpont megnyitóján. 2025. február 27. 18:10

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.