Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rászállt az APEH az interneten árverezőkre

2010. május 19. 2:05 // Forrás: hvg.hu
Az adóhatóság tömegesen keresi fel azokat, akik a különféle internetes árverezőoldalak valamelyikén adták el használt tárgyaikat.

Ha valaki az interneten árulja holmiját, annak adót kell fizetnie - mondta a Magyar Nemzet kérdésére Angyal József adószakértő, aki szerint a tárgyak eladása ingóértékesítésnek minősül, így a vételár 25 százaléka után közterhet kell leróni. A szakértő megjegyezte azt is, hogy ha valaki egy év alatt egymillió forint bevételre tesz szert, akkor ezután 62 500 forint adót lenne köteles megfizetni, de ebből levonható 50 ezer forint adókedvezmény.

Megkerestük az APEH-et is, mi az álláspontja, s mi alapján számol ilyen értékesítések esetén, de egyelőre nem kaptunk választ.

A Magyar Nemzet keddi számában azt írta, az APEH a napokban több olyan személyt is nyilatkozattételre szólított fel, akik az egyik licitálós oldalon, a vatera.hu-n árvereztek el tárgyakat. A hatóság a kérdőívben arra volt kíváncsi, hogy mekkora összegű jutalékot fizettek az érintettek a honlapot üzemeltető cégnek. Ez feltehetőleg azért érdekes, mert a jutalék nagyságából az APEH ki tudja számítani, hogy a szóban forgó személy mennyiért adott el különféle ingóságokat az interneten.

A hvg.hu megkereste a Vatera aukciós oldalt üzemeltető céget. A kft. jelezte: egy független jogi irodát bíztak meg, hogy tanácsot adjon számukra az érintett jogszabályok értelmezésében és az üggyel kapcsolatos állásfoglalásuk kialakításában. "Ebben a témában az állásfoglalás megszületéséig nem kívánunk nyilatkozni. Adózással kapcsolatos kérdések megválaszolásában a Vatera nem kompetens, e vonatkozásban az adóhatóság és felügyeleti szervei hívatottak tájékoztatni a közvéleményt" - írták közleményükben.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.