- Milyen szerepet és pozíciót tölt be az Aditus Zrt. a város, a megye a régió életében?
- Cégünk elsősorban az önkormányzatok és a vállalkozások számára készít fejlesztési projektekhez kapcsolódó pályázatokat, valamint ehhez kapcsolódó tanácsadással és projekt- menedzsmenttel foglalkozunk. Országos szinten az önkormányzati szektorban piacvezetőnek számít az Aditus Zrt., és a megyében is jelentős állandó partnerkörrel rendelkezünk. A veszprémi önkormányzattal és az általa fenntartott intézményekkel 2007 óta állunk szerződéses jogviszonyban, és segítjük őket a pályázatok nyújtotta lehetőségek kihasználásában.
- A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2008 nyarán írt ki pályázatot, a könyvtári szolgáltatások infrastruktúrájának összehangolt fejlesztésére. A megnyert 62 millió forintból Veszprém 40 milliót kapott. Milyen szerepe volt a cégnek ebben?
- A pályázat önmagában összetettnek számít, több konzorciumi partner vesz részt benne, mint Badacsonytomaj, Balatonfűzfő, Herend és Sümeg, melyek közül Veszprém kapta a legnagyobb támogatást. A mi munkánk a kiírási kritériumok alapján a lehető legjobb pályázati anyag elkészítése volt, amelynek azt gondolom a pályázati támogatás elnyerésével eleget is tettünk. A pályázati rendszer azonban nem elég rugalmas, mert ezen a területen külön eljárásban kezeli az infrastrukturális és a tartalmi fejlesztéseket. Az első könyvtárfejlesztési pályázat tavalyi sikeressége után idén márciusban nyújtottuk be a tartalomfejlesztési projektet, amely jelenleg elbírálási, értékelési fázisában van.

A Dózsavárosi Klubkönyvtár
- Pályázatírás szempontjából milyen kategóriába tartozott ez a munka? Mennyi időt vett igénybe a feladat, és ezt milyen előzmények jellemzik?
- Mindig arra törekszünk, hogy a legjobbat hozzuk ki az adott projektből, a minőségi munka alapvető fontosságú számunkra, ehhez biztosítjuk a megfelelő szakértői csapatot, a precizitást és partnereinkkel való folyamatos kapcsolattartást. Anyagainkat úgy igyekszünk összeállítani, hogy az elbírálók a legkevesebb pontatlanságot találják munkánkban. Az adott dokumentáció elkészítése a többszereplős konzorcium jellegéből adódóan összetettebb feladat volt, amelyet 3 hónapos munkával sikerült összeállítanunk.
- Két pályázati anyagot is készítettek a könyvtárnak.
- A Városi Művelődési Központnak a közelmúltban két pályázati anyagot készítettünk. A városi könyvtári hálózat tartalomfejlesztésére, illetve a különböző gyermekcsoportok számára szabadidős hasznos tevékenység eltöltésre vonatkozó úgynevezett „szakkörös” pályázatot. Mindkét projektjavaslat jelenleg bírálat alatt van.