Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Orbán Viktor: nekünk Magyarország biztonsága az első

2023. január 27. 10:57 // Forrás: MTI
Nekünk Magyarország biztonsága az első, ezért Magyarország nem áll háborúban senkivel - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a közrádióban.

A kormányfő kifejtette: a magyar érdek az, hogy az ország kimaradjon a háborúból, az emberek a békét választották. A háborút lokalizálni kellene és nem nemzetköziesíteni. Elmondta: a kormány abba az irányba tesz lépéseket, hogy Magyarország ne sodródjon bele a háborúba, és ha nem így tenne, szembe találná magát a népakarattal.

A magyar kormány nem fog támogatni olyan szankciós intézkedést, amely növelné az inflációt - jelentette ki Orbán. A kormányfő a legfontosabbnak az energia kérdését ítélte, hozzátéve: az Oroszországgal szembeni szankciók nem érinthetik a nukleáris energiát. Emlékeztetett: Magyarország az olaj behozatala esetében korábban már kivételt ért el.  Orbán Viktor elmondta azt is, hogy a kormány küzd az infláció ellen, "beadta a vakcinát", amely már dolgozik is a magyar gazdaságban. Az infláció februártól vagy márciustól csökkenhet, az év végére pedig egy számjegyűre mérséklődhet - ismertette.

vehir.hu
további cikkek
Felgyorsultak az események a Sándor-palotában közélet Felgyorsultak az események a Sándor-palotában Sulyok Tamás köztársasági elnök szerdán a Sándor-palotában fogadta a parlamentbe jutott pártok vezetőit. Az államfő a választásokon győztes Tisza Párt elnökét, Magyar Pétert kéri fel kormányalakításra, a megbeszélésen azonban a leendő miniszterelnök az elnök távozását sürgette. A nap folyamán a leköszönő kormánypártok vezetőivel is egyeztetett az államfő, míg a Mi Hazánk Mozgalom óvást nyújtott be az eredményekkel kapcsolatban. ma 16:29 686 milliónyi probléma a Kutyapártnál közélet 686 milliónyi probléma a Kutyapártnál „…lehet, hogy jót tenne az országnak, ha egyszer lenne egy olyan választás, ahol a többség nem valaki ellen adja le a szavazatát, hanem valakire.” – Írta Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke a Facebookon, aki kutyapártos iróniával, de kellő komolysággal foglalta össze a párt helyzetét azután, hogy az egy százalékot sem sikerült elérni a választáson. ma 11:49 Az államfő Magyar Pétert fogja javasolni a miniszterelnöki tisztségre és az Országgyűlés alakuló ülését a lehetséges legkorábbi dátumra hívja össze közélet Az államfő Magyar Pétert fogja javasolni a miniszterelnöki tisztségre és az Országgyűlés alakuló ülését a lehetséges legkorábbi dátumra hívja össze Az egyértelmű választási eredményre tekintettel a köztárasági elnök Magyar Pétert előzetesen tájékoztatta arról, hogy az Alaptörvényben meghatározott feladatainak megfelelően az Országgyűlés alakuló ülésén hivatalosan is őt fogja javasolni a miniszterelnöki tisztségre – írta Sulyok Tamás államfő a Facebook-oldalán szerdán. ma 11:33

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.