Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A hitványság koráról született könyv

2023. január 29. 12:00
Dr. Somogyi Ferenc, közgazdász, tanár mutatta be legújabb könyvét pénteken kora este a Pannon Egyetemen, amelyben a mai kor értékválságát elemzi, miközben megoldásai javaslatokkal is szolgál.

A globalista világ társadalma minden jel szerint a végéhez közeledik, vallja Somogyi Ferenc, aki már számos művében értekezett arról, hogy a XXI. század embere hogyan és milyen behatások miatt vesztette el a tradicionális értékeit és vállt a globalista gépezet fogaskerekévé. Legújabb könyve, A hitványság kora is ezt taglalja.

Somogyi Ferenc a könyvbemutatón kollégái és tisztelői előtt beszélt arról, hogy a mostani kötet a saját intuitív világmodelljének a bemutatása, amit évtizedeken át finomított. Ennek a lényege az, hogy van egy veszélyes forgatókönyv, egyfajta orwelli jelenség, amit ő "újkommunizmus" jelzővel is illetett, és aminek a képviselői éppen a napokban találkoztak egymással a davos-i világkongresszuson, emelte ki Somogyi Ferenc.

Szerinte leírhatók tendenciák is a világban, akár generációkon átívelően, így odafigyeléssel kiszámíthatók a társadalmi jelenségek is.

A mostani könyvében nem csak ezt a sötét jövőképet taglalja, megoldási javaslatokat is nyújt a döntéshozóknak. A döntéshozókat pedig nem csupán a politikai színtéren kell értelmezni, döntéshozó lehet az egyén, egy vállalat, egy család, tehát a társadalom minden szegmense.

Szerinte nincs értelme, hogy minden döntést globalista szinten akarnak meghozni, persze vannak olyan kérdések, amelyeket érdemes ilyen szinten taglalni, de a legfontosabb, hogy ott, ahol az élet zajlik, oda kéne orientálni a döntéshozókat, hogy ott teremtsenek értelmes életet, a kisebb társadalmi dimenziókba, régiókban, városokban és kisebb falvakban.

Somogyi Ferenc szerint ekkor lehetne hatásos választ adni az olyan kérdésekre is, mint a környezeti fenntarthatóság, a klímaváltozás. Szerény - nem szegény - fogyasztói kosarakra kellene törekedni.

Nem forradalmárkodni akar, emelte ki az előadásában, de 46 éves közgazdász és tanári tapasztalatait szeretné arra felhasználni, hogy olyan közgazdaságot alakítson ki, ami az egyénre és az egyéb pszichéjére is figyel.

Hajas Bálint
Domján Attila
további cikkek
Tárgyakon és történeteken keresztül elevenedik meg a történelem Tárgyakon és történeteken keresztül elevenedik meg a történelem Új állandó tárlattal köszönti a tavaszt a Laczkó Dezső Múzeum. Még töltik a vitrineket, jövő péntektől azonban bárki megtekintheti a Veszprém történelmét a tárgyakon keresztül bemutató kiállítást. tegnap 19:59 Holtszezon: a kultúra meghatározó alakjai lepik el a várost a hétvégén Holtszezon: a kultúra meghatározó alakjai lepik el a várost a hétvégén Február 22-25. között immár harmadik alkalommal rendezik meg a Holtszezon Nemzetközi Kortárs Irodalmi Fesztivált. Az EKF programja idén is rendkívül színes kínálattal jelentkezik, koncertet ad a 30Y, a Felső tízezer, workshopot tart a FISZ, és a fantasy is komoly szerepet kap. tegnap 14:28 A teremtett világ szépségeit ábázolták a gyermekek A teremtett világ szépségeit ábázolták a gyermekek A Házasság hete keretein belül – a témához kapcsolódó – rajzpályázatra is sor került, méghozzá a Kukkantó Egyesület szervezésében. Az óvodások, valamint a kisiskolások pályaműveit szakmai zsűri értékelte, több mint kétszáz rajz érkezett. Az eredményhirdetésre szombat délelőtt, a Veszprémi Petőfi Színházban került sor. 2024. február 17. 13:36 A Z generáció újra népszerűvé teszi a könyvtárat A Z generáció újra népszerűvé teszi a könyvtárat Miközben sokáig arról lehetett hallani, hogy hanyatlóban a kultúra, a fiatalok nem olvasnak, a legújabb trendek épp az ellenkezőjéről számolnak be: New Yorkban olvasóbulikat rendeznek, a TikTok-nak köszönhetően öt-tíz éve megjelent regények kerülnek fel az eladási listák élére, most pedig a Z generáció a könyvtárakat célozza meg. 2024. február 16. 18:56

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.