Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

könyvbemutató

Adriai kalandok albumba rendezve kultúra Adriai kalandok albumba rendezve Herczeg Ferenc adriai utazásait az 1905-ben megjelent Szelek szárnyán című kötetében írta meg – százhúsz évvel később Bárány László rendező-operatőr végigjárta a neves író útvonalát, és fotóival egészítette ki az útikönyvet. Az albumot csütörtökön mutatták be a Fotonban. 2026. május 22. 15:23 68 emberrel 27 órányi izgalmas beszélgetés egy kötetbe sűrítve kultúra 68 emberrel 27 órányi izgalmas beszélgetés egy kötetbe sűrítve A képernyőről a lapokra költözött a veszprémi StúDió podcast. Dióssy László és Wéber László népszerű beszélgetőműsorából a páros kiválasztott 68 „megkerülhetetlen” embert, akiknek az interjúit kötetbe foglalták. A péntek délután a Betekints Hotelben tartott bemutatón több érdekes és olykor megmosolyogtató kulisszatitkot is felfedtek a szerzők a könyvről. 2026. március 21. 13:11 Szombathy Gyula: Hiányzik a színház, ezért nem megyek túl közel hozzá kultúra Szombathy Gyula: Hiányzik a színház, ezért nem megyek túl közel hozzá Könyv készült Szombathy Gyula Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész életéről, munkásságáról, Nem kell annyi pábijubi címmel. A művet Gellért Gábor újságíró jegyzi, a hivatalos könyvbemutatóra február 24-én kerül sor a budapesti Nyitott Műhelyben, ahol jelen lesz a művész és az író egyaránt. A bemutató előtt a Kossuth-díjas művész az otthonában fogadott bennünket, hogy könyv megszületésének folyamatáról kérdezhessük. 2026. február 17. 21:20 Megjelent a Sport 2025 évkönyv könyvbemutató Megjelent a Sport 2025 évkönyv A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) kiadásában, a sportért felelős államtitkárság támogatásával, a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) Nagy Béla Programjának keretében megjelent az idei esztendő sportsikereit, felejthetetlen pillanatait felelevenítő Sport 2025 évkönyv. 2025. december 8. 19:24 Vég nélkül ment a poénkodás könyvbemutató Vég nélkül ment a poénkodás A legendás kézilabdázó, edző és szövetségi kapitány, Vass Sándor karriertörténetét írta meg Lantos Gábor újságíró az Egy zseni száz élete című könyvben, melynek veszprémi bemutatóját szombaton tartották a megyei könyvtárban. 2025. december 1. 11:40 Vass Sándor kalandos karriertörténete Erről jut eszembe… Vass Sándor kalandos karriertörténete A deresedő hajú kézilabdabarátoknak nem kell bemutatni, hogy ki az a Vass Sándor. A sportág fiatalabb kedvelői pedig személyesen találkozhatnak az egykori kiváló játékossal, klubedzővel és szövetségi kapitánnyal a karriertörténetét feldolgozó könyv veszprémi bemutatóján. 2025. november 26. 14:17 Könyv készült a balatoni cápáról Rasovszky Kristóf Könyv készült a balatoni cápáról Csütörtök este mutatták be a Veszprémben a Hangvillában Király Ferenc és Varga Róbert új könyvét, „A balatoni cápa” címmel. A kötet Rasovszky Kristóf olimpiai bajnok nyílt vízi úszó és edzője, Szokolai László közös történetét dolgozza fel, az elmúlt évek kiemelkedő sportsikereinek hátterét mutatva be. 2025. november 22. 11:03 Veszprémben is bemutatják Vass Sándor életrajzi könyvét könyvbemutató Veszprémben is bemutatják Vass Sándor életrajzi könyvét November 29-én, szombaton a veszprémi Eötvös Károly Könyvtár Kisfaludy Termében tartják Vass Sándor dedikálással egybekötött könyvbemutatóját. Bár a kiváló kézilabdaedző egyetlen évet dolgozott a bakonyi megyeszékhelyen, számos felejthetetlen történet fűződik a nevéhez, amelyeket most a nagyközönség is megismerhet. 2025. november 18. 9:56 Az olvasás kivételes lehetőség, amiért hálásnak kellene lennünk kultúra Az olvasás kivételes lehetőség, amiért hálásnak kellene lennünk Stenszky Cecília első megjelent verseskötetét, a Sötét anyát mutatták be csütörtökön a Művészetek Háza S-Stúdiójban. A költővel Kilián László beszélgetett. 2025. március 28. 17:14 Az állatkert első ötven évét bemutató kötet jelent meg közélet Az állatkert első ötven évét bemutató kötet jelent meg Megjelent dr. Kégl Tamás Emlékek a Veszprémi Állatkert első 50 évéből című könyve, amely történelmi áttekintésen és személyes történeteken keresztül mutatja be a vadaspark első fél évszázadát. 2024. november 29. 15:14 Az elhallgatott téma ma is fájó kultúra Az elhallgatott téma ma is fájó A kommunista korszak három „t” betűje (támogatott, tűrt, tiltott) mellé oda kell tenni egy újabb „t”-is – mondotta Kolczonay Katalin, a Trianoni Szemle olvasószerkesztője a folyóirat  (idei 3., 4. száma, illetve repertóriuma) 2024. november 19-i veszprémi bemutatóján –; ez pedig az törölt, mely a szinte teljes Trianon témakörre vonatkozik. Az „Élő folyóirat est” programnak – amely a Trianoni Szemle első-hátsó borítóinak reprezentatív kiállításával vette kezdetét – a Magyar Művészeti Akadémia Veszprémi Regionális Munkacsoportjának szervezésében az MTA Veszprémi Akadémiai Bizottság székháza adott otthont.   2024. november 21. 9:06 Az ikonikus veszprémi lemezlovasról, Tóthjózsiról készült könyv kultúra Az ikonikus veszprémi lemezlovasról, Tóthjózsiról készült könyv Nem pusztán egy fordulatos élettörténetet, hanem egy kulturális lenyomatot, egy korleírást is kaphat az 1970-es évektől napjainkig az, aki kezébe veszi a nyomdából alig pár napja megérkezett veszprémi könyvet, ami két veszprémi újságíró tollából született, a központi szereplője pedig az a lemezlovas, akinek a nevét nem kell bemutatni azoknak, akik életük során legalább egyszer megfordultak Veszprém, vagy a környék valamelyik diszkójában: „Tóthjózsi”. 2024. szeptember 14. 12:37 Szent Mihály veszprémi egyházának történeteit fűzték csokorba Veszprémi Érsekség Szent Mihály veszprémi egyházának történeteit fűzték csokorba Volt idő, amikor több mint száz kolostor működött a Veszprémi egyházmegyében. De IX. Pius pápa is kapott itt termelt somlói bort. A budapesti Mátyás-templom előtti Szentháromság-szobor pedig szintén Veszprémhez köthető. Az érsekség legújabb, hiánypótló kiadványa az egyházmegye ezeréves történetét mutatja be olvasmányosan, Gizellától napjainkig. 2024. március 26. 11:37 'Nyugatiak vagyunk mi is, csak normálisak' politika 'Nyugatiak vagyunk mi is, csak normálisak' Hogyan próbál Magyarország lavírozni a nagyhatalmak különböző érdekei közt és hogyan jöhet ki mégis jól ebből egy ilyen kis ország Európában? Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója ezekről is beszélt szerda este Veszprémben a Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának előadásán, ahol legújabb, Huszárvágás című könyvét is bemutatta. 2024. február 22. 11:28
1 2 3
közélet
Útravaló a gólyáknak és rangos elismerés a Pannon Egyetem tanévnyitóján Csütörtökön ünnepélyes keretek között tartotta meg közös tanévnyitóját a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai, illetve Gazdaságtudományi Kara. A rendezvény a frissen felvett hallgatók köszöntése és szakmai útbaigazítása mellett egy jeles pillanatnak is helyt adott, az eseményen adták át a Veszprém oktatási életében kiemelkedő jelentőségű Volkra Ottó-díjat is, amit az egyetem Gazdaságtudományi Karának alapítója, Dr. Kovács Zoltán kapott. 'Már aláírtuk.' Három céges döntés, amin milliók múlhatnak KIVA vagy TAO, tulajdonosi pénzkivét, céges autó. Három döntés, amit még az aláírás vagy a kifizetés előtt érdemes átszámolni.  Ezer alsónadrágot ástak el, majd díjat kaptak érte a kutatók Ezer alsónadrág, egy ásó és két hónap várakozás. Elsőre nem feltétlenül ez jut eszünkbe egy tudományos kutatásról, svájci szakemberek viszont pontosan így vizsgálták a talaj állapotát. A kísérlet annyira szokatlan volt, hogy idén Ig Nobel-díjat is ért. Komoly diplomáciai baklövés: a kormány visszakérte az angol királynak ajándékozott lovakat 2023-ban két lipicai mént ajándékozott Magyarország III. Károly brit királynak a koronázása alkalmából. Most azonban a brit sajtóban olyan információ jelent meg, amely szerint a magyar agrártárca szeretné visszakapni őket. Öngyilkosság megelőzésének világnapja - Szakértő: az öngyilkosságok 80-90 százaléka megelőzhető Az öngyilkosságok 80-90 százaléka jó eséllyel megelőzhető lenne a mentális betegségek időbeni felismerésével, pszichiátriai kezeléssel, illetve a környezet megfelelő támogatásával - mondta el Tóth Mónika Ditta, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének adjunktusa az öngyilkosság megelőzésének világnapja alkalmából az MTI érdeklődésére. Veszprém zöld titkai egy kertész szemével Legtöbben csak átsétálunk a Kossuth utcán, sietve átszeljük a Színházkertet, minden zöld övezeten csak átfutunk, de vannak olyan emberek, akik megállnak és körbenéznek. A számunkra már teljesen megszokott látvány másoknak ritka gyönyörűség. Nyáron városunkban járt Mészáros Zsolt kertész és TikTok-tartalomgyártó, aki megáll egy-egy fa mellett, és hosszasan figyelni. Számára a természet nem háttér, hanem önálló szereplő. Talán ezért is látja egy kicsit másként a világot, mint a legtöbben. Világkörüli úton lévő francia szakértő dicsérte a veszprémi zöld megoldásokat Franciaországtól Japánig utazik az a zöld megoldásokat kutató szakember aki nemrég Veszprémben mérte fel a helyi fenntarthatósági törekvéseket. Simon Racé Kovács Áron tanácsnok kíséretében járta be a várost és nemzetközi viszonylatban is kiemelkedőnek értékelte az itteni fejlesztéseket. 1901 óta nem volt ilyen száraz nyár Magyarországon Az idei nyár minden korábbi rekordot felülmúlt a szárazság tekintetében, miközben a hőmérséklet alapján a második legmelegebb nyarat zártuk 1901 óta. Az ország északi részén pedig több helyen is minden eddiginél melegebb nyarat regisztráltak. Veszprém ad otthont a szumó Európa-bajnokságnak Több mint húsz országból mintegy 330 versenyző érkezik Veszprémbe szeptember 19-én és 20-án, hogy részt vegyen a szumó Európa-bajnokságon. A rangos sporteseménynek a Veszprém Aréna ad otthont, a bajnokságot pedig egész hétvégés sport- és kulturális programsorozat egészíti ki. Mozaikok, lakomák és császárgyilkos gombák – római titkok Veszprém mellett Hogyan élhetett a római elit közel kétezer évvel ezelőtt, mit ettek egy lakomán, és hogyan válhatott egy kedvelt gomba akár gyilkos fegyverré? A Veszprémtől alig tíz kilométerre fekvő Villa Romana Balácán jártunk, ahol Magyarország legnagyobb látogatható római kori villagazdaságát fedeztük fel.
sport
Ötből öt: Nyíregyházán sem hibázott a Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém az első félidőben kétszer is egyenlített, majd a szünet után három gólt szerezve 5–2-re nyert az Á Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában. A bakonyiak öt fordulót követően is hibátlan mérleggel vezetik az NB I-et. Fölényes sikerrel rajtolt a Szeged a BL-ben A Szeged házigazdaként 42-31-re verte a svéd IFK Kristianstad csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája első csoportkörének első fordulójában, csütörtökön. Marco Rossi elégedett a válogatottak nyári klubváltásával Marco Rossi szövetségi kapitány "összességében elégedett" a válogatott futballisták nyári klubváltását illetően. Női kosárlabda-vb: a címvédő amerikaiak ellen búcsúzott a magyar válogatott A magyar női kosárlabda-válogatott 108-56-ra kikapott a címvédő amerikaiaktól a csütörtöki negyeddöntőben, ezzel befejezte szereplését a berlini világbajnokságon. Bajnokok Ligája: Szoboszlai góllal, a Liverpool győzelemmel kezdett Szoboszlai Dominik góllal, csapata, a Liverpool pedig az Atlético Madrid 2-1-es legyőzésével kezdett a labdarúgó Bajnokok Ligája nyitófordulójának szerdai játéknapján. Nyolcgólos győzelemmel kezdte a BL-idényt a Veszprém Emil Nielsen parádés kapusteljesítménnyel mutatkozott be a One Veszprém színeiben a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. A több jó egyéni teljesítményt felvonultató magyar bajnok az első csoportkör szerdai nyitómeccsén 36–28-ra nyert a Porto ellen.   Női kosárlabda-vb: az amerikai kapitány szerint csapata nemcsak Juhász Dorkára készül Kara Lawson, a címvédő amerikai női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint csapata nemcsak Juhász Dorkára készül a berlini világbajnokság csütörtöki negyeddöntője előtt. Közel 60 milliós fejlesztés Balatonfüreden, megnyílt a komplex bringapark Kerékpáros szakosztály alakult a közelmúltban Balatonfüreden, ahol egy közel 60 milliós fejlesztés eredményeképpen az országban egyedülálló, multifunkciós bringaparkot adtak át. A létesítmény kiváló lehetőséget nyújt a kerékpározás technikai elemeinek elsajátítására, illetve gyakorlására, sőt, versenyek rendezésre is alkalmas. Atlétikai Világdöntő: hat magyar és két váltó a háromszor háromórás versenyen Háromszor háromórás showszerű műsort kínál péntektől vasárnapig az első alkalommal sorra kerülő, 10 millió dollár összdíjazású atlétikai Világdöntő (Ultimate Championship) a Zsivotzky Gyula Nemzeti Atlétikai Központban. „Mindent meg fogunk tenni, hogy megnehezítsük az amerikaiak dolgát” Egy kis ország nagy sikert aratott - mondta Völgyi Péter szövetségi kapitány, miután a magyar női kosárlabda-válogatott 84-63-ra legyőzte Japánt kedden a berlini világbajnokság rájátszásában, ezzel bejutott a negyeddöntőbe, melyben csütörtökön a címvédő amerikai csapattal találkozik. Megjegyezte, világsztárok ellen fognak játszani, ahol nem a mieink lesznek az esélyesek. Mindent meg fognak azonban tenni, hogy megnehezítsük az amerikaiak dolgát.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.